A HVG szerint külügyes az egyik kitiltott

2014. november 06. 11:36

A Külügyminisztérium egyik tisztségviselője lehet az egyik Amerikából kitiltott személy - értesült a HVG. A minisztérium felszólította a lapot, hogy hozza nyilvánosságra a birtokában lévő információkat, mivel ők nem tudnak olyan munkatársukról, aki ki lenne tiltva.

2014. november 06. 11:36

A HVG információi szerint a KKM munkatársa lehet az egyik Amerikából kitiltott személy. A lap szerint a külügyes tisztségviselő nemrég, Szijjártó Péter stábjával érkezett a minisztériumhoz. A KKM közleményben szólította fel a lapot, hogy adja át információit a kérdésben, mivel ők nem tudnak az Egyesült Államok kormánya által bevezetett beutazási tilalommal érintett emberről a minisztérium kötelékében.

A VS.hu összeállítása szerint Vida Ildikó mellett több más NAV-os tisztségviselő, így Csillag Dezsőné, Dávida Marianna és Somos Katalin is a kitiltottak között lehet. Ők egyelőre nem cáfolták érintettségüket. Cáfolt viszont G. Fodor Gábor a csütörtöki Heti Válaszban, ahol elmondta: ő maga, illetve a Századvég Alapítvány két másik kurátora, Lánczi András és Szalay-Bobrovniczky Kristóf is kért beutazási engedélyt az Egyesült Államokba, melyet meg is kaptak. A Századvég tulajdonosainak a nevében viszont nem tudott nyilatkozni.

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2014. november 06. 16:05
""ESTA (Beutazási Engedély az Egyesült Államokba) kérelem magyar állampolgároknak"" És mikor lesz az, hogy az USA állampolgároknak Beutazási Engedély kell Magyarországra?? Hol van az esélyegyenlőség??
Ángyán Páván
2014. november 06. 15:12
http://mno.hu/migr_1834/buntetoeljaras-a-hvg-foszerkesztoje-ellen-827665 Ezzel mi van?
antioxi
2014. november 06. 14:59
Honnét tudja mindezt a hvg.hu? Csak nem a CIA-gyanús amerikai Chargé d'Affaires (=ideiglenes ügyvivő) Mr A. Goodfriend-től? Bizonyitékot kérek azonnal!
liberálzöld.
2014. november 06. 13:59
Aljas hazugság. Az Ilkdikó kitiltása is az volt ... egy darabig. Vagy csak a kormány, meg a minisztérium nem tud róla...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!