Horváth: Most egy kicsit kinyílt a zöld dosszié

2014. október 21. 10:44

Horváth András szerint a NAV hosszú évek óta állam az államban, a miniszterelnök sem tudhatott rá befolyást gyakorolni. Hozzátette: a korrupcióval viszont magas szintű kormányzati szereplők érintettek.

2014. október 21. 10:44

Annyit lehet biztosan tudni, hogy az érintett amerikai cégek benne voltak abban a hálózatban, amely gabonát és olajos magvakat szerzett be fiktív adócsaló hálózatokból – szögezte le Horváth András, az áfabotrányt kirobbantó egykori adóellenőr. Horváth azt mondta: azért állt ki annak idején, hogy eljusson idáig az ügy. Szerinte óriási csapást kapott az állami és közigazgatási korrupció, de ettől még nem lehet győzelemről beszélni, mert nagy erők munkálkodnak azon, hogy ezt a korrupt rendszert fenntartsák. 

A volt adóellenőr megkérte Orbán Viktort, hogy ne hagyja elveszni a jelentőségét ennek az ügynek, mert most nagyon sokan remélik, hogy valamit fordulni fog a világ és tisztulni fog az ország.

Horváth biztos benne, hogy ezek a korrupciós ügyek megtörténhettek a Fidesz, illetve Orbán tudta nélkül. Mint mondta, Orbánnak tulajdonképpen nincs befolyása az adóhivatalra 2010 óta. „Ha kért valamit a NAV-tól, nem teljesítették: a NAV állam volt az államban és ma is az. Gyakorlatilag kormányzati irányítás nélkül működött. Ez a korrupt rendszer így lett kiépítve hosszú évek alatt” – fejtette ki Horváth András.

Ettől persze a kormány is érintett, hiszen a kitiltásban kormányközeli személyek érintettek – mondta Horváth. Az Index cikkében említett Bunge Zrt. egyébként a híres zöld dossziéban is benne volt, „ami így most egy kicsit kinyílt”. A cég korrupcióval kapcsolatos megkeresése is „a legfelsőbb kormányzati szintekhez tartozó emberek közreműködésével valósult meg” – mondta Horváth. Két ismert személyről van szó, akik a politikai rendszer csúcsain állnak, de nem a miniszterelnök. Ő nem is láthat át mindent: azért van a Miniszterelnöki Hivatal, meg a tanácsadói – tette hozzá.

Horváth azt mondta: miután kilépett a NAV-tól, más cégek is megkeresték hasonló történetekkel, csak a rendkívül nagy adóbírságoktól tartva nem mertek kiállni a nyilvánosság elé. Például a NAV ki akarta iktatni egyes kedvezményezett cégek versenytársait: hivatali visszaélésekkel és törvénytelen végzésekkel. Tehát nem egyedi esetről van szó. „Vannak olyan, most is regnáló kollégák, és cégek, akik gondolkodnak azon, hogy kiállnak a sajtó elé” – tette hozzá. „Egy puskaporos hordón ül a kormány” – fogalmazott Horváth.

A Bunge-tól konkrétan kétmilliárd forintos kenőpénzt kértek, csak a cég ezt nem fizette ki, hanem helyette bejelentést tett a nagykövetségen – mondta a volt adóellenőr. A hasonló módon, más cégek által kifizetett kenőpénzek sorsáról azt mondta: valószínűleg alapítványokba, esetleg pártkasszákba, vagy Svájcba kerültek. 

Egyébként Horváth nyilvánosságra hozta a meghallgatásáról készült néhány hónappal ezelőtti jegyzőkönyvet – szerinte André Goodfriend többek között erre hivatkozott, mint nyilvánosan elérhető bizonyíték: nyilván a szövegkörnyezetből rájött, hogy kik az érintett amerikai cégek. Egyébként ő senkivel nem beszélt a nagykövetségről, Goodfriendet is csak a tévéből ismeri – szögezte le. 

Összesen 202 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gudmen
2014. október 21. 20:35
off...de érdemes elolvasni...norvégia..lámpásként gyul majd fény az elmékben, hogy mi miért ragadtunk itt a balkán közepén... http://www.origo.hu/itthon/201..
Peter8811
2014. október 21. 20:26
Buzi fejű a slicced nyílt ki!
hátakkor
2014. október 21. 19:57
Az amerikai részről egyebek mellett elismeréssel szóltak Magyarország afganisztáni szerepvállalásáról, NATO-vállalásairól és ukrajnai gázszállításairól is – ezt is mondta a miniszter az MTI-nek. A politikai vitákkal kapcsolatban Szijjártó Péter azt közölte, hogy az Egyesült Államok több konkrét bírálatot fogalmazott meg magyar jogszabályokkal kapcsolatban, amelyeket azonban Magyarország végigtárgyalt az Európai Bizottsággal, így azok megfelelnek az európai értékeknek és szabályoknak.
Szőke Ciklon
2014. október 21. 19:34
"A Bunge-tól konkrétan kétmilliárd forintos kenőpénzt kértek, csak a cég ezt nem fizette ki, hanem helyette bejelentést tett a nagykövetségen – mondta a volt adóellenőr." Hát ezt honnét tudja? A nagykövetségtől, akikkel sosem találkozott? Ezek itt egymás képzelgéseire hivatkozva állítják a korrupciót. És ami közös bennük, egyik sem mond konkrétumot, csak a levegőbe beszélnek. Számomra világos, hogy hazudnak, vagy blöffölnek mind a ketten. Annak idején azt mondta, hogy már 2010 előtt is ez ment. Most már csak a jelenlegi kormányt vádolja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!