Az álhírek terjesztésével a vesztünkbe rohanunk: ijesztő gyakorlat terjed a közösségi oldalakon
Négyből három hírt anélkül osztanak meg a felhasználók, hogy elolvasnák. Íme, az álhírek terjedésének pszichológiája.
Világossá vált, hogy a 2010-es médiatörvények csak szabályozási környezetet teremtenek a médiaszabadság korlátozásához.
„A médiaadó jól mutatja, hogy az állam akár egyik napról a másikra át tudja alakítani a piaci viszonyokat, teljesen instabillá téve az médiavállalkozások működését, lényegében értelmetlenné téve bármiféle üzleti tervezést. Sokan nem mérik fel ennek súlyát, sőt, kárörömmel nézik, ahogy a csillogó-villogó képet sugárzó médiumok saját jövőjükért aggódnak. A zsigeri piacellenesség azonnal felszínre tört, de valójában nem létezik olyan demokratikus, sokszínű médiarendszer, amelyben a piac helyett az állam kapja a főszerepet.
Be kell látni, hogy a tulajdonviszonyok szisztematikus átrendezése mára egy, a korábbinál sokkal koncentráltabb és a politikához jobban kötődő médiapiacot hozott létre. Az elmúlt napok felfordulásában érdemtelenül kevés figyelmet kapott a kreativ.hu kiváló cikke, amely rámutat, hogy a Simicska-Nyerges-Fonyó-Liszkay nevekkel fémjelzett Fidesz-közelinek tartott cégbirodalom 2013-ban már 40 milliárd forint árbevételt és mintegy 8,2 milliárd forint nyereséget ért el. A példátlan tulajdonosi koncentráció amellett, hogy jelentős bevételt termel, nyilvánvalóan hatással van a média sokszínűségére is. Minden korábbinál nagyobb média-kereszttulajdonlás jellemző a magyar piacon, és annyiban mindenképpen érdemes visszautalni a médiatörvény szerepére, hogy ma már ez előtt semmiféle szabályozási korlát nincs.
Ma már jól látható, hogy kiépült az a médiarendszer, amely kifejezetten a sokszínűség csökkentését célozza és ehhez az állam jogalkotóként és jogalkalmazóként is segédkezik (az utóbbit jól illusztrálja a rádiós piac újrarajzolása, amiről szintén többször írtunk). Ennek pontos hatását ma még nehéz felmérni, de elmondható, hogy nálunk a média egyre kevésbé a demokrácia fontos védőbástyájaként, sokkal inkább a politikai elit hatalmi és gazdasági céljainak eszközévé válik.”