Bodnár Dániel arról is tájékoztatott, hogy az Egyesült Államokban élő Varga Béla ellen egy bűncselekmény miatt is folyik egy eljárás, mert életveszélyesen megfenyegette az alapítvány ügyvédeit. Egy rövid időre le is tartóztatták május közepén terrorista fenyegetés gyanújával, majd óvadék ellenében szabadult – mondta az alapítvány elnöke. Az MTI érdeklődésére a San Franciscó-i rendőrségen a múlt hónapban megerősítették, hogy Varga Bálát valóban letartóztatták és hogy május 3-án óvadék ellenében szabadon bocsátották. Azt, hogy milyen vád alapján és mennyi ideig tartották fogva, nem közölték. Az MTI szerdán megpróbálta elérni Varga Bélát, sikertelenül.
Varga tagadta, hogy ő lenne a tulajdonos
Varga Béla 2012 szeptemberében az MTI-nek nyilatkozva tagadta, hogy ő lenne a kuruc.info tulajdonosa. A tulajdonos kilétét ugyanakkor nem fedte fel, arra hivatkozva, hogy Magyarországon „üldözik” a weboldalt. Az viszont elismerte, hogy ő jegyeztette be a honlapot az Egyesült Államokban. Varga közölte, hogy a kuruc.info hirdetési bevételeit nem az ő bankszámlájára utalják át, hanem a portálnak az ugyancsak az Egyesült Államokban lévő bankszámlájára, amit nem ő kezel. Jobbik-szimpatizánsnak vallotta magát és nem tagadta, hogy nézetei közel állnak a kuruc.infóban közöltekkel, de azt állította, semmi köze nincs ahhoz, ami kikerül a portálra. Arra a kérdésre, hogy személy szerint fenyegetett-e meg embereket, nem válaszolt.