Tovább gyűrűzik a botrány az idei Sziget Fesztivál körül

A Tett és Védelem alapítvány is felszólalt a Kneecap fellépése ellen.


A Tett és Védelem alapítvány is felszólalt a Kneecap fellépése ellen.


Szerencsére a mai Magyarországban már elszoktunk ezektől a végtelenül egyszerű antiszemita szólamoktól, Majka most mégis visszahozta őket.


„A múlt század, sőt a történelem egyik legnagyobb tragédiája soha semmilyen körülmények között és semmilyen térfélen nem állítható önös politikai érdekek szolgálatába ” – fogalmazott Szalai Kálmán, a Tett és Védelem Alapítvány titkára.


Az Uránia Filmszínházban sor került egy filmvetítéssel egybekötött eseményre, amin egy kutatást is bemutattak arról, hogy mit gondolnak a magyarok az izraeli háborúról.


Szalai Kálmán a Mandinernek elmondta: Orbán Viktor a lehető legnagyobb biztonságot garantálja a zsidó közösségeknek Magyarországon.








