A kijelentés miatt a Jobbikon kívüli pártok egységesen álltak ki az antiszemitizmus és a kirekesztés ellen, még közös tüntetést tartottak a Kossuth téren, ahol egymás után szólalt fel mások mellett Mesterházy Attila, Bajnai Gordon és Rogán Antal.
Gyöngyösi szerint ma már csak a „pártsajtó” foglalkozik ezzel az üggyel, ő egyébként Európa-párti, értékelvű, önazonos, a saját elveit felvállaló Jobbikot ígér, hangsúlyozva, hogy a „magyar emberek problémáira és a nemzeti sorskérdésekre reagálva kívánnak kiutat kínálni napjaink problémáiból”.
Csakhogy a Magyarhoni Zsidó Imaegylet vezetője lapunknak most felidézte: mély sebeket szakított fel és komoly fájdalmat okozott akkor Gyöngyösi botrányos kijelentése. A főrabbi kitért arra is, hogy a „mostani választási kampány során komoly félelemmel és aggodalommal konstatáltuk, hogy olyan szövetség születtek politikai alapon, amit korábban elképzelhetetlennek tartottunk: egy antiszemita irányvonalú párttal fogott össze a baloldal”.
A Zsima szerint a Jobbik a mai napig antiszemita, rasszista kommunikációt hordozhat, ezért továbbra is elfogadhatatlan.
Ezért újra és újra hitet kell tenni amellett, hogy senkit sem szabad kirekeszteni a társadalomból.