A Kúriához fordul az Együtt-PM a győzteskompenzáció miatt

2014. április 10. 17:07

Megvárja a választás végleges eredményét, majd jogi lépéseket tesz az Együtt-PM a választási rendszer egyik eleme, a győzteskompenzáció miatt. A pártszövetség szerint az eljárás sérti a szavazategyenlőség jogát. A Jobbik és az MSZP szerint nincs lehetőség ilyen lépéseket tenni.

2014. április 10. 17:07

Az új választási rendszer egyik eleme, a győzteskompenzáció miatt a Kúriához fordul az Együtt-PM pártszövetség a végleges választási eredmények kiderülése után – közölte az Index. Az Együtt-PM szerint a győzteskompenzáció sérti a szavazategyenlőség jogát, és a a győztesre leadott szavazat többet ér az aránytalan listás mandátumelosztás miatt, mint egy vesztes jelöltre leadott.

Az Együtt-PM az Indexnek eljuttatott levelében azt írta: Azért fordulnak a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) az országos listás mandátumok kiosztásáról szóló végleges döntése után a Kúriához, majd az Alkotmánybírósághoz, hogy a szavazategyenlőség jogelvét érvényesítsék. Ezzel nem szeretnék a választások eredményét megkérdőjelezni, azonban az Alkotmánybíróság hatáskörének 2012-es átalakítása miatt a párt indítványára a testület csak most foglalhat állást.

Az Index megkereste a többi pártot is az ügyben, azonban csak a Jobbik és az MSZP reagált a kérdésre. A Jobbik nevében Dúró Dóra elmondta: bár a választási rendszer torzít, de az kétséges, hogy ezért lehet-e az Alkotmánybírósághoz vagy az NVB-hez fordulni. A Jobbik szerint nincs is értelme próbálkozni ezzel, mert a Fidesz-közeli emberekkel feltöltött Ab vagy NVB kétséges, hogy független döntést hozna.

Az MSZP sajtófőnöke, Ferencz Gábor szerint 2012-ben az országgyűlés elfogadta a választási törvényt, ezért nincs lehetőség alkotmányellenesség megállapítását célzó jogi lépéseket tenni.

Összesen 164 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
valreg
2014. április 11. 15:21
Mi 2002-ben és 2006-ban hova fordulhattunk elvtársak??? Csalás volt dögivel.. 2002 tavaszán Trutykó Emilia gúnyosan, hájbenőtte szemmel vihogott, hogy vesztett a Fidesz-MDF, hiába fordított a második fordulóra...
valreg
2014. április 11. 15:19
Jelenlegi számítás szerint 133-96 = 37 listás helyet kapott a Fidesz-KDNP. Listások között kevesebb a mandátum, mint ami a kompenzáció és 45 % miatt kijár. Kb 39.7% a 93-ból a 37 listás. Ha arányosan nézzük: 93*0,45= 41,85 => 42 főt kellene listáról a Fidesznek kapnia. pl.: Lmp-nél 93 listás hely *0.052= 4,65 ~ 5 fő. Akkor most mégis mi a hiszti tárgya, ha a Fidesz-KDNP a 45%-ával a listás helyek csak 39,7%-át, vagyis 37 helyet kap 42 helyet?????
Kálmán Szolga
2014. április 11. 11:58
Az egyetlen választási forduló, és az eredményességi küszöb eltörlése egyértelműen a Fidesz érdekeit szolgálja, mivel megszünteti a két forduló közt – korábban biztosított – ellenzéki koalíció kötési (tárgyalási, összehangolt fellépés kialakítását célzó) lehetőségeket. A 2013 június 10 -i törvénymódosítással - szeptember 1-től kezdődően - már nem lehet időközi országgyűlési választásokat tartani. Úgy tűnik, hogy a 2014 -es választásig a kormány már nem szeretne belefutni a Fidesz számára kínos vereségbe. Elvégre nem elég győztesnek lenni, annak is kell látszani.
Kálmán Szolga
2014. április 11. 11:56
Antidemokratikus az OVB helyébe lépett Nemzeti Választási Bizottság és Nemzeti Választási Iroda összetétele, hatásköre, kinevezési módja és ideje. Visszaélésekre, sőt csalásra ad lehetőséget, hogy a külföldről érkező listás szavazatokat nem a Nemzeti Választási Bizottság számolja majd meg (melyben jelen vannak a pártok képviselői), hanem a Nemzeti Választási Iroda, melynek mint ismeretes kizárólag Fideszes tagjai lesznek. Így nem lehetséges semmiféle ellenőrzés abban a tekintetben, hogy az iroda Fideszes delegáltjai pontosan mennyi határon túli szavazatot számolnak majd össze. (Hozzátesszük: majdnem félmillió határon túli, és másik ugyancsak közel félmillió külföldön dolgozó magyar szavazó voksairól van szó.) Máris megvan, miért 95%-os a fidesz támogatottsága a határon túli levélben szavazóknál
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!