Még nem tudjuk, hogy mi, de egy új Ukrajna született

A kijevi forradalom alatt Kateryna Kruk Twittere fontos tájékozódási pont volt sok nyugati hírügynökségnek. Írásai megjelentek a Guardianben és az EuroMajdan csöndesebb napjaiban lengyel lapokban is publikált, de a The Atlantic is készített vele interjút. Nemrég a CEU-ra hívták egy Ukrajnával kapcsolatos konferenciára, ahol ő is előadott. Az előadás után beszélgettünk vele.

– Fél évig voltam ösztöndíjas a CEU-n, szóval ismertem korábbról Budapestet, de most mégis nagyon furcsa volt megérkezni. Rögtön a harcok után jöttem, szinte visszhangoztak a fejemben a lövések, amikor leszálltam a repülőről. Aztán este a városban láttam, hogy jönnek-mennek az emberek, esznek, isznak, nevetgélnek, minden békés és nyugodt. Ez hirtelen nagyon tudathasadásos állapotba kerített, nem tudtam eldönteni, mi a valóság. Emlékszem, az első este meghívtak a volt évfolyamtársaim egy vacsorára, amit jórészt végigsírtam, aztán kérdezték, hogy mit kérek, de nem voltam éhes. Azért rendeltek egy salátát, aztán amikor azt eszegettem, jöttem rá, hogy az elmúlt három napban csak egy szendvicset ettem. Ez az állapot másnap is folytatódott, amikor felhívtak a szüleim. Édesapám könyörgött a telefonban, hogy maradjak Budapesten, ameddig csak tudok, és pihenjem ki magam, távol a Majdantól. Valójában akkor döbbentem rá, hogy mennyire, de mennyire féltettek a szüleim az elmúlt három hónapban.

– És milyen érzések vannak most benned? Erre számítottál, ezért küzdöttél az elmúlt három hónapban?

– Nem tudom. Most még nem látni semmit, hogy mi lesz. Még nem tudjuk, hogy mi, de egy új Ukrajna született február 22-én. Így visszanézve elkerülhetetlen volt minden, ami megtörtént. És ezt igazolták azok a közvélemény-kutatások, amiket az Iryna Bekeshkina (Democratic Initiatives Foundation) vezette csapat csinált a Majdanon. Ők többször végeztek felmérést a tüntetők között és egyértelműen látszik, hogy hogyan radikalizálódott az tömeg, amely kezdetben csak az EU-társulás aláírásának elmaradása miatt tiltakozott. Hogyan lettek egyre többen és többen azok, akik már az erőszakos hatalomváltástól sem riadtak vissza. De ezt személyesen is meg tudom erősíteni. Irtózom az erőszaktól, de már januárban, amikor a Dinamo Stadion mellett kitörtek a harcok, tudtuk, hogy nincs más választásunk. Vagy győzünk, vagy egyenként levadásznak minket. Tudtuk, hogy nem mehetünk haza csak úgy egyszerűen. Aztán amikor láttam meghalni az embereket mellettem, amikor hallottam a mesterlövészek lövéseit, akkor csak azt kívántam, hogy ez az ember, aki ezt megrendelte, sohase lássa meg a napfényt, ne kerülhesse el a börtönt. Most úgy látszik, hogy a börtönt elkerüli, de ukrán földre remélem sohase teszi be a lábát.

– Mennyire örültél Julia Tyimosenko visszatérésnek?

– Hát személy szerint nem különösebben. Ahogy a majdanosok többsége is úgy vélekedik róla, hogy az ő vezetése alatt is elég korrupt és szétesett volt az ország. Persze a bebörtönzésével nem értettem egyet, de nem hinném, hogy fontos szerepet kéne játszania az új hatalomban.

– Szerinted kik irányítják most az eseményeket Ukrajnában?

– Szerintem a mostani eseményeknek két meghatározó alakja van Ukrajnában. Az egyik a Jobb Szektor vezetője, Dimytro Yarosh. Ő volt az, aki januárban, amikor kitört a fegyveres és fizikai konfliktus a berkutosokkal, meg tudta védeni a tüntetőket. Ettől hatalmas elismertségre tett szert. Az emberek tudták, hogy csak rá számíthatnak. A többi politikus, amikor gáz volt, a legtöbbször lelécelt. Illetve ő volt az, aki villámgyorsan meg tudta szervezni a Jobb Szektort vidéken is, és több vidéki megmozdulás kezdeményezője lett. Ezzel tehermentesíteni tudta a Majdant. A másik vezető pedig Andriy Parubiy, az ellenzéki Haza (Batykivscsina) párt képviselője, ő azon kevés politikusok egyike volt, akik nem beszéltek a Majdan színpadán. Szóval ő tényleg nem kereste a népszerűséget, de ő volt az, aki megszervezte a Majdan védelmi erőit. Naponta gyakorlatozott az embereivel, mindenhol ott volt, ahol egy kicsit is rázós volt a helyzet. Szóval őt most nagyon tisztelik a forradalmárok. Jobban hallgatnak rájuk, mint Klicskóra vagy Juliára. Persze amikor a politikában már nagyobb szerepet fog kapni a PR, akkor nem tudom, ki lesz a befutó.

– Tartasz egy háborútól Oroszországgal?

– Igen, reális lehetőség van rá. Ugye arról Póti László is beszélt az előadásában, hogy ha Oroszország teljesen elveszni látja Ukrajnát, akkor életbe lép a leszakítási terv. Két ilyen régió van: Krím és Kelet-Ukrajna. Az is beszédes, hogy Harkovban miként viszonyultak ez eseményekhez. Az ottani városi tanács mindig kiállt Janukovics mellett, és ott a Majdan melletti tüntetések sem voltak jelentősek korábban. Amikor a Majdanon lőttek, Harkov főterén verseket olvastak fel a tüntetők. Ami persze tök jó, de azért jól mutatja a két világ, a két város vehemenciáját. Szóval jó esélye van annak, hogy ha választani kell, akkor Harkov és Donyeck is az orosz utat választja.

– És te? Te most mit választasz?

– Hát én most pihenni szeretnék egy nagyot. Nagyon rám fér. Meg egy kicsit végiggondolni, hogy merre tovább. Most nehezen tudom elképzelni, hogy egyik napról a másikba visszamegyek dolgozni a parlamentbe, ahol korábban is dolgoztam. Nem tudom, az egyik nap még golyók süvítenek a fülem mellett, a másik nap meg menjek vissza aktákat tologatni? Ezt még elég nehéz elképzelni. De az is felmerült, hogy Brüsszelbe menjek dolgozni az integrációért, amiért a Majdanon küzdöttünk.