Orbán Viktor levelében arról írt, hogy a magyarországi tragédia 70. évfordulóján a magyar kormány a Magyar Holokauszt 2014 Emlékbizottságon keresztül idén számos programot szervez, a mostani emlékülés is része ennek az eseménysorozatnak, amelynek célja „a múltunkkal való szembenézés, megértés és megbékélés. Emlékezés és emlékezet nélkül ugyanis nem létezhet sem család, sem közösség, sem nemzet”. Úgy fogalmazott: a holokauszt az egész emberiség ellen elkövetett rémtettek sorozata, éppen ezért az egész emberiség tragédiája, ahogy a magyar holokauszt sem tekinthető másnak, mint az egész nemzet tragédiájának. Orbán elmondta: az emlékbizottságot azért hozták létre, hogy ébren tartsák az emberek emlékezetét.
A miniszterelnök a levelében arról is írt, hogy a Terror Háza Múzeum videóanyagainak egyikében egy haláltábor túlélője azt nyilatkozza: „a bűnt meg lehet ugyan bocsátani, de sohasem lehet elfelejteni”, s a Példabeszédek könyvében is az olvasható, hogy „az igaznak az emlékezete áldott, de a bűnösök neve semmivé lesz”.
Rétvári a Szabadság térre tervezett emlékműről Gulyás Márton színházi rendező kérdésére elmondta: az emlékmű az 1944. március 19. utáni áldozatokra emlékezik, akiket haláltáborokba hurcoltak. Ez az emlékmű senkinek a felelősségét nem akarja elvitatni, de a történelmi ténynek emléket kíván állítani – hangsúlyozta. A hozzászólást a jelenlévők megosztott véleménynyilvánítása kísérte, miközben a szervezők elnézést kértek azért, mert Gulyás engedély nélkül ment fel a színpadra, és úgy kérdezte a képviselőt közjáték miatt.