„Mi indokolja, hogy minisztériumi döntéssel lehessen mozgatni az országban a műtárgyakat? Miért fontos, hogy a miniszter legyen az ország első számú kiállításrendezője?
Nem értem a problémáját. Nagyon egyszerű a helyzet: a gyűjteményeknek nem a gyűjteményvezetők a tulajdonosai, hogy egyedül dönthessék el, mikor kinek van vagy éppen nincs kedvük odaadni őket. Közkincsről beszélünk. Az, hogy a kormány szándéka ellenére fontos gyűjteményi elemeket ne adjon oda egy múzeumigazgató, elfogadhatatlan, hiszen nem az övéi. Ha a kormánynak, a választott szakpolitikusoknak az a szándékuk, hogy például az Esterházy-gyűjteményt Fertődre szállítsák, és ezt a szándékot komoly szakmai érvek támasztják alá, akkor azt végre kell hajtani.
Mert erről az irtózatos kiterjedésű anyagról a miniszter inkább hivatott dönteni, mint a múzeumigazgatók, és jobban meg tudja ítélni, mi hová menjen? Biztos, hogy a múzeumok közötti együttműködés nem elég? Ezt is közvetlenül a kormánynak kell irányítani?
Aki már egy napot is töltött a közigazgatásban, tudja, hogy a döntések nem úgy születnek, hogy a miniszter leszól a múzeumigazgatónak, hány festményt hová szállítsanak holnap. Ha például egy intézményvezető benyújt egy ilyen kérelmet, az átmegy a teljes minisztériumi hivatali és szakapparátuson, amíg a miniszter elé kerül aláírásra. A fiatal vidéki múzeumigazgatók kimondottan örülnek, hogy van módjuk ilyet kérni a kormánytól.
Már láttunk olyat, hogy egy miniszter mindezt megkerülve telefonált le valamilyen ügyben, nem zárnám ki a lehetőséget.
Ha ilyesmi történne, a demokratikus közegben úgyis olyan botrányt eredményez, hogy vissza kell vonulni belőle. A mi esetünkben ez fel sem merülhet. (…)
Ha már itt tartunk, hogyan ítéli meg, tudtak-e eleget tenni e ciklusban a vidék kulturális esélyegyenlőségéért? A megyei múzeumi intézményrendszer átadása azoknak a településeknek, ahol éppen állnak, nem biztos, hogy segítette ezt a célt. Kezdetben ellene is volt, aztán sikerült meggyőzni.
Ez azért ennél bonyolultabb kérdés. 2006 és 2010 között a Fejér megyei közgyűlés kulturális bizottságát vezettem, és a megyerendszert a jó értelemben vett, előremutató nemesi vármegyei tradíciók örökösének tekintem. Ha csak rajtam múlik, nyilván kicsit ilyen irányba fejlesztettük volna a közigazgatást, de a Fideszben mindig is verseny volt az ezzel kapcsolatos koncepciók között. Az önkormányzatiság, amelyre pozitív hagyományként utaltam, így ugyan szűkült, de annak a reformnak is volt értelme, amely mellett végül a kormány döntött. Ha már így alakult, akkor én még a települési jegyzők munkáltatói jogkörét is áttettem volna a kormányhivatalokhoz, ezzel az önkormányzati feladatok és a hatósági jogkörök jobban elváltak volna egymástól. Az, hogy egy illegális szemétlerakót megbüntetünk, hatósági ügy, semmi köze nincs egy település önigazgatásával kapcsolatos döntésekhez. Visszatérve a kérdéséhez, ha a megyék nem töltik be korábbi feladataikat, akkor el lehet fogadni, hogy a megváltozott helyzetben a múzeumoknak, kiállítóhelyeknek is más legyen a fenntartójuk. Szakmai kompromisszumokat nem kellett kötnöm, a múzeumoknak megmaradt a megyei gyűjtőköre, a megyei feladatellátási kötelezettsége, a könyvtárak még a nevükben is megyeiek maradtak, ráadásul egy professzionális támogatási rendszert raktunk az új struktúra mögé, amelyben elválasztottuk a normatív és a feladatalapú finanszírozást. Az idén is nőni fog a múzeumok támogatása, és az utóbbi két évben egyetlen intézmény bezárásáról sem érkeztek hírek, a kistelepülési kiállítóhelyek működésével sincs gond.”