Süsü és a korrupció

„Avagy mi köze a magyar társadalmat romlásba vivő korrupciónak és Süsünek egymáshoz?

Pár hete élvezhetem a jelöltség hivatalos tényét, de máris én vagyok a korrupt politikus! Számítottam rá, köszönöm, jól viselem. És itt most nem arra gondolok, hogy a nevemet rögtön összekeverik valaki máséval, hanem hogy friss indulóként azonnal egy általános politikusképpel azonosítanak. Tisztában vagyok vele, hogy nem nekem szólnak a kritikák, hanem a rendszernek. Hiszen mit látnak az emberek nap mint nap? Nyilvánosan élnek vissza »a politikusok« a közpénzekkel, sőt, már a privát pénzekre, tulajdonokra is szemet vetettek: trafik, föld, üzletrész, piaci részesedés… a megye, az ország, a bolygó, az univerzum. Ilyen környezetben nyilván csak két oka lehet annak, hogy valaki politikusnak áll: vagy teljesen idióta, vagy velejéig romlott a csávó, és a pénzre utazik. Valójában azt, hogy ez utóbbit feltételezik rólam, vehetem bóknak: hiszen ezek szerint legalább nem nézek ki teljesen idiótának… (ostobatroll12345: »de, teljesen idiótának nézel ki és a pénz miatt csinálod«)

Bevallom, teljesen önző érdekek hajtanak arra, hogy indulok a választáson: nem bírom a repülők fedélzeti kosztját. Francnak se hiányzik, hogy mindig röpködjek, ha majd látni akarom a fiamat. Mert ha nem lesz rá mód, hogy megfizethető áron normális oktatáshoz jusson, akkor bizony le fog lépni, és nehéz szívvel bár, de segíteni fogom őt ebben. Vagy – és ez a nehezebb – találunk addig megoldást arra, hogy az értelem uralkodjon el ebben a hazában és ne az aljas, kisstílű, mindent a maga szintjére visszarántó, műszálas zsigeri irigység.

És igen, anyagias is vagyok: a középosztálynak ahhoz a szerencsétlen rétegéhez tartozom, akik olyan 30-40%-kal többet kell dolgozzanak, hogy fenntartsák azt az életszínvonalat, amit 5 vagy 10 évvel ezelőtt »élvezhettek«. Hova fog ez vezetni? Hogy egy szerencsétlenül stresszes napon történik valami, és onnantól kezdve az egészségügyi kiadásaim messze meg fogják haladni a szorgos munkával elérhető bevételeimet. Ön hogy van ezzel kedves olvasó? A maga szíve sose fáj?

Szóval most még talán belefér még egy adag plusz stressz, abban a reményben, hogy most az okokra tudunk hatni, és nem a következményeket orvosoljuk. Ez lenne minden politika lényege egyébként: ne tüzet oltson, hanem előzze meg a problémát.

Jelen helyzetünkben egyébként a probléma egy jelentős része, amire a politikának megoldást kell találnia, az a politika saját maga. Nevesítve: a korrupcióról van szó. Aminek kapcsán mindenki a politika felelősségét szokta emlegetni, hogy fejétől bűzlik a hal, de ha mondjuk egy ÁFA-csalás kapcsán rendezett tüntetésen nem százharmincketten jelennénk meg, hanem félmillióan, akkor lehet, hogy a hal feje szégyenkezve leesne a hal testéről.

A magyar társadalom korrupcióról alkotott véleményét jelenleg leginkább Fábry Sándor testesíti meg: mint azt egy hosszabb interjúban nemrégiben kifejtette, a bukott baloldalra morális okokból nem fog szavazni, a virulens jobboldalt választja, de reméli, hogy áprilistól majd kevesebbet lopnak, mert néhány dolog már az ő – nyilván borzasztóan kifinomult – morális mérőrendszerét is sérti. Külön blogbejegyzést érdemelne, hogy vajon mi kellene ahhoz, hogy Fábry Sándor komolyan fontolóra vegye, hogy megélhetési okokat félretéve azt mondja, hogy »köszönöm, ez az én gyomromnak is sok«. Más párt persze neki szóba sem jön, csakis olyanokra hajlandó szavazni, akik potenciális győztesek, nyilván mindig érdemes a győztesekhez tartozni, kiváló túlélési stratégia.

Nekem egyébként van egy rendhagyó elméletem, hogy a 30-as, 40-es korosztály miként alakított ki ilyen bizalmi viszonyt a korrupcióval.

A magyarok kiskoruktól fogva szocializálódnak a korrupció megtűrésére három népszerű mese által.

1. Süsü a sárkány – Nem konkrétan a sárkány az aggályos, hanem a kóbor királyfi, aki rögtön az első epizódban szert tesz egy egész birodalomra a legaljasabb eszközökkel egy csepp vér nélkül, sőt még a kékhajú ájuldozós királylányt is megkapja! Először is a bajvívásra betolja a szellemi kapacitások tekintetében erősen korlátozott Süsüt, több módon is kijátszva a rendszert: noha a kiírás arról szól, hogy le kell győzni a sárkányt, ő eleve arra játszik, hogy a sárkány nyerjen, ezzel megvalósítja az eredendő bűnt: bajt hoz az országra. Teljesen nyilvánvaló, hogy az elejétől tisztában van azzal, hogy a sárkánynak nem fog kelleni se a fele királyság, se a fajtájától különböző királylány, és így ő, a királyfi rendelkezhet majd minden fölött. Ugyan leleplezi a sárkányfűárust, aki kamu fűvel kínál biztonságot az embereknek, de efölött hajlandó szemet húnyni, hogy az finanszírozza az ő hatalomszerző kampányát, oly módon, hogy védelmi pénzt kér tőle, lepaktál a sunyi tőkéssel, hogy a pénzből lovagi páncélt vehessen a bajvíváshoz. Ha lenne pártszékháza, biztos eladná 10 aranyért… És ez a királyfi utána epizódokon át bizonyítja, hogy valójában semmivel sem ügyesebb országirányítási kérdésekben mint zömök zöld cimborája, ugyanakkor soha senki sem mond neki ellent, hiszen a barátja érdekérvényesítési képessége meghaladja a legitim hadseregét.
   
2. Mekk Elek az ezermester – Meggyőződésem, hogy ennek a mesének jelentős a felelőssége abban, hogy Magyarországon semmi becsülete nincs a szakértelemnek, a munkának, és soha senkinek sem kell felelősséget vállalnia a vállalkozás keretében elkövetett trehányságért, szabálytalanságokért és visszaélésekért. Noha arra kellene, hogy tanítson minket a mese, hogy pár fillér előnyért ne bízzunk egy jött-ment senki munkájában, arra sosem mutat alternatívát, hogy akkor mégis kit kellene választani helyette. Ráadásul több epizódban is bebizonyosodik, hogy ő bizony nem olcsó: családok mennek tönkre a ráköltött pénz miatt. Komolyabb felelősségre vonást sosem kell elszenvednie, egy epizóddal később új köntösben bukkan fel, újabb szakmát sároz be, nem veti ki magából a társadalom igazán soha. Minden megbízója elmegy a falig, egyik sem bont vele szerződést az első gyanús mozzanatnál, hanem képesek elmenni vele tűzön-vizen át, egészen addig mikor már ember (állatbáb) -életeket veszélyeztet a felelőtlen magatartása. Ha tovább tartott volna a sorozat, akkor az egyik epizód biztos arról szólna, hogy noha egy hídépítés során nem fizette ki alvállalkozóit, azért kap megbízást egy másik hídra is, és később atomerőműre. Horgolt atomerőmű, az milyen cuki lett volna?
3. Macskafogó – Noha a legkomolyabb megaláztatásokat kell elszenvednie az egértársadalomnak a macskamaffiától, az egerek sosem állnak ki igazán magukért, minden bizodalmuk az egyetlen Grabovskiban van. Mindenki bízhat benne, hogy van valahol egy profi csapat, egy felkészült ellenállási mozgalom, ami egyszer csak szárnyat bont, napokon belül felőrli a macskák ellenállását. A jóságossá átnevelő robotbulldog a legkártékonyabb illúzió, ami a magyarok hozzáállásában mai napig tettenérhető korrupció kapcsán: azt sugallja ugyanis, hogy nem te és én vagyunk korruptak, hanem ők, de létezik egy nagyon hatékony és számunkra nagyon kényelmes megoldás, egy Macskafogó, ami rendelkezik egy objektív igazságérzettel, csak a macskákra csap le, és egyetlen perc alatt csinál belőlük jogkövető magatartású állampolgárt.

2010-től 2013-ig magyarok milliói éltek abban a hitben, hogy a Macskafogót Bajnai Gordonnak hívják, majd ő megoldja, és nekik semmit sem kell csinálniuk azért, hogy itt megszűnjön a korrupció: sosem kell nemet mondani a számla nélkül olcsóbb Mekk Elekeknek, és sosem kell ellentmondani az apja haragja elől az országirányítás elorzásába menekülő félkegyelmű kóbor királyfinak. Ha eljövünk az ablaktól, és becsukjuk a zsalugátert, akkor már nem is érint minket a korrupció. Tudjuk, hogy a főtéren a lángot lövellő korrupció szedi áldozatait, és kamu bajvívással tör hatalomra, de bezárkózunk, és csak akkor jövünk elő, mikor már népünnepély van az új status quo okán. Te elhitted? Jaj, ez olyan édi!

Hogy mi is akkor a megoldás? Legkönnyebb lenne azt ígérni, hogy »elszámoltatás«, meg »fejek fognak hullani«. Ez az ígéret az ösztönökre hat, de hazug és könnyelmű ígéret. Ennél egy bonyolultabb válasz adható, ha az ember nem csak szavazatszerzésre gyúr, hanem az ésszerű, igazságos és hosszútávon is fenntartható modellt akarja kialakítani.

1. Életünk végletesen túlszabályozott, és ebből az is kiderül, hogy nem a szabályok megléte, vagy precíz kidolgozása szab gátat a korrupciónak, hanem a gyakorlat. A jog betűje rendelkezésre áll. Annak helyes használatát, a bíróságok munkáját az biztosítja, ha függetlenítjük őket a parlamenttől, a pártoktól, a kollégiumi szobatársaktól. Ha egy bírónak, egy rendőrnek, egy ügyvédnek, könyvvizsgálónak, adóellenőrnek, vagy egy belső ellenőrnek nem kell félnie attól, hogy retorzió éri, akkor helyesen fog cselekedni: teszi a dolgát, elszámoltat, szerződést semmissé tesz, megvéd minket. Ha a társadalom és a gazdaság szereplői azt látják, hogy az egyenes útról letérve a kockázatok meghaladják a szerezhető előnyöket, akkor nem fognak letérni. És igen, idővel lesznek csúfos példák, magasról bukó arcok, ha ez a rendszer normálisan működik.
2. A helyes út akkor lesz vonzó, ha könnyebb arra menni, mint más irányba, kicsiben és nagyban is. Ha nem éri meg pöcsölni a kamu útnyilvántartással pár forint előnyért, ha a szerződéses és számlás lakásfelújítás biztonságosabb mint a fusi, ha nem kell félnapokat ülni közintézményekben látszat-dokumentumokért, ha a befizetett adóért érezhetően jobb minőségű szolgáltatáshoz jutunk, és az adót be nem fizető valóban elesik ezektől a javaktól. Ha az orvosnak nem fogja megérni kockáztatni, hogy magánrendelést tart fenn állami infrastruktúra keretében, és ha az illegális szemétlerakó elvesztheti a kocsiját, állását, egzisztenciáját is akár egy félvödör törött csempéért és letaposott kankalinért is.
3. A pénz kell legyen a gazdaság vérkeringésének plazmája, nem a szívességek és juttatások függelmi viszonyrendszere. Ha mindennek ismerhető az ára, minden termékből és szolgáltatásból létezik prémium, átlagos, és államilag támogatott (ahol a prémiumért fizetett ár segít a támogatás finanszírozásában), akkor mindenki választhat, hogy melyik sorba álljon. Ha azt hazudjuk az embereknek, hogy mindenhez mindenki azonos mértékben fér hozzá, akkor hamar ki fog derülni, hogy egyfelől a kínálat elégtelen, másfelől pedig kialakul egy másodlagos piac, az államtól függetlenül, visszaélőkkel, károsultakkal és haszonélvezőkkel. Egészségügy, nyugdíjrendszer, lakáspiac, közművek, oktatás… mindegyikben sikerült elkövetni ugyanazt a hibát: senki sem merte bevallani az embereknek, hogy ezek pénzbe kerülnek, mert egyfelől hülyének nézte őket, másfelől pedig meg akarta tartani a bizalmukat. Hiszem, hogy az emberek nem hülyék: ha megmondjuk a dolgok valós árát, és a rászorulóknak pedig kínálunk egy korrekten ellenőrzött támogatási formát a szükséges hozzájutáshoz, akkor azt mindenki meg fogja érteni.

»Az emberek nem hülyék« – ez a pont külön kifejtést érdemel. A korrupció elleni legerősebb fegyver a tudáshoz való hozzáférés biztosítása: egyenletes arányban eloszló, megfelelő szintű képzés biztosítja azt, hogy az emberek felismerik: hosszútávon az együttműködés közösségi összes értéke magasabb, mint megannyi potyautas magatartás hozadéka. Nem elsősorban azért, mert aki képzett, az jobban felismeri a csalást, vagy hamarabb dolgozik benne a lelkiismeret. Hanem inkább azért, mert jobban felismeri, hogy hosszútávon nem lesz értelme, ezért megéri a tisztább utat járni.”