Augusztus végén az állam egy törvénnyel szerzett többségi tulajdont a Takarékbankban, ami ellen akkor a takarékszövetkezetek hiába tiltakoztak. A kormány kedden bejelentette, hogy máris el szeretné adni a részesedését. Az eredeti célja az állami tulajdonba vételnek az volt, hogy megerősítsék a takarékszövetkezeti szektort és az versenytársa legyen a nagyobb bankhálózatoknak. Ez a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint sikerült elérni, mert a kiszállást azzal indokolták, hogy az integráció a tervezett ütemben halad, és garanciát látnak arra, hogy az elindított folyamatokat már nem lehet visszafordítani.
Az állam nemzetközi pályázaton fogja meghirdetni a részvénycsomagját, amit 2014. március 31-ig fognak elbírálni. Dávid Ferenc, a Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára szerint a takarékoknak nem lehet más célja, mint hogy visszaszerezzék a többségi tulajdont, ha az állami részvények reálisan megszerezhetőek.