Így lehetne megszüntetni a Jobbikot Vona szerint

2013. augusztus 11. 09:47

Vona Gábor szerint a Jobbikot azzal szüntethetik meg a politikai riválisai, ha megvalósítják a programját. A pártelnök az EMI-táborban elmondta: a Jobbik feladata, hogy lebontsa a vele szembeni előítéleteket. Elsőként a szélsőséges címkétől szabadulnának meg.

2013. augusztus 11. 09:47

A Jobbik elnöke Borzonton, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület által szervezett 9. EMI-táborban szombaton elemezte a magyarországi politikai helyzetet, és vázolta pártja helyzetét a jövő évi választások előtt. Vona Gábor úgy vélte, a Fidesz úgy beszél, mint a Jobbik, de úgy tesz, mint az MSZP. Hozzátette, az Orbán-kormány a nemzetpolitika területén a Jobbik programjából inspirálódott, ezért elismerés illeti. Úgy látta ugyanakkor, hogy a Fidesz nemzetpolitikája is elsősorban a szimbolikus dolgokban merül ki. Hiányolta, hogy a magyar kormány nem vetette fel a nemzetközi színtereken Trianon kérdését és a székelyföldi autonómia ügyét. „Nem fogunk lemondani arról a célunkról, hogy egyszer minden magyar egy hazában éljen” – jelentette ki a Jobbik elnöke, aki hozzátette, ha a magyar érdek csak konfliktus vállalásával képviselhető, akkor a konfliktust is vállalni kell. 

Vona Gábor úgy vélte, a Fidesz sem a munkahelyteremtésben, sem a közbiztonság területén, sem az elszámoltatásban nem váltotta be az ígéreteit. Kijelentette: „annyira gyenge a magyar gazdaság, hogy még az infláció is elkerüli”. Visszásnak találta ugyanakkor, hogy míg Romániában szabadon viselhető az Új Magyar Gárda egyenruhája, Magyarországon ezért büntetés jár. 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Óriási hibát követett el Magyar Péter: ez a hirtelen felindulás a vesztét okozhatja

Óriási hibát követett el Magyar Péter: ez a hirtelen felindulás a vesztét okozhatja
Tovább a cikkhezchevron

A Jobbik elnöke szerint pártjának az a feladata, hogy a választások előtt lebontsa a vele szembeni előítéleteket. Elmondta, előbb a szélsőségespárt-címkétől kell megszabadulniuk, aztán arról kell meggyőzniük a választókat, hogy képesek a kormányzásra, végül pedig azt kell megmagyarázniuk, hogy az esetleges Jobbik-kormányzás esetén Magyarország nem szigetelődik el. Elmondta, a Jobbiknak kiválóak a keleti kapcsolatai. Vona Gábor kijelentette: fontos céljuknak tekintették, hogy ne engedjék vissza kormányra az MSZP-t. A Jobbik előbb vagy utóbb kormányra kerül Magyarországon – mondta, hozzátéve, hogy a Fidesszel csak akkor lépnének koalícióra, ha maguk írhatnák a kormányprogramot.

Összesen 298 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Soma
2013. augusztus 11. 23:28
kiknek az uralma alatt is öltek meg egy ártatlan tanárembert a gyermekei szemeláttára, Vona úr? Kik is rettegnek igazán attól, hogy győz a széljobb? Vagy velük szent a béke, Vona úr?
Válasz erre
2
0
narancsos-kaméleon
2013. augusztus 11. 14:20
"Így lehetne megszüntetni a Jobbikot.." Ha a Jobbik megszűnne, a fidesz rögtön elpofátlanodna - jobban, mint ahogy most van. De így, van akitől tarthat!
Válasz erre
4
2
thymian
2013. augusztus 11. 14:14
" állítólag nemzeti " Mint az szdsz ifjúsági tagozatáról el is lehet hinni, hogy néhány év után nemzetivé avanzsál.:)
Válasz erre
3
2
Swastika
2013. augusztus 11. 13:45
Vona fasza gyerek, én bízom benne. Szebb Jövőt !!
Válasz erre
5
5
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!