A PM-hez tartozó Dorosz Dávidot és Szabó Rebekát két hete 70-70 ezer forintra büntették, amiért egy Itt Nemzeti Dohánymaffia működik feliratú táblát vittek az ülésterem közepére, miután a Ház határozott a trafiktörvény módosításáról. Kétszer kapott pénzbírságot a jobbikos Novák Előd, akit előbb 50 ezer forintra büntettek a szocionista szó használatáért, majd 70 ezerre, amiért cionista bizniszszektának nevezte a Hit Gyülekezetét.–
Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke május 24-én azt közölte, az addig megbüntetett képviselők még nem fizették be a bírságot. Ha ez később sem történik meg, a hivatal a házelnök utasítására levonja az összeget a képviselők havi tiszteletdíjából – tette hozzá.
A KDNP-s Rubovszky György előterjesztésére most arról is határoztak, hogy ezután ötperces időkeretben szólhatnak azok a képviselők, akiknek a mentelmi ügye a plenáris ülés elé kerül. Eddig sem a házszabály, sem az országgyűlési törvény nem rendelkezett ilyen időkeretről, az érintettek így a vitákban megszokott 15 perces időkeretben fejthették ki álláspontjukat.