Fidesz: Az online pénztárgépek véget vetnek a „mutyiországnak”

2013. június 12. 14:03

A Fidesz közleménye szerint a pénztárgépek bekötése az adóhivatalhoz annak a „mutyiországnak vet véget, amely fölött a Gyurcsány-Bajnai-kormány nemcsak szemet hunyt, hanem maga volt a korrupció”. A párt az MSZP szóvivőjének szavaira reagált szerdán.

2013. június 12. 14:03

Török Zsolt, az MSZP szóvivője korábban azt mondta, azért csúszhat két hónapot a pénztárgépek online összekötése, mert a Fidesznek nem sikerült megegyeznie a „maffiacsaládokkal” arról, „melyikük nyúlja le” az üzletet. A Fidesz MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a maffiacsaládokkal a szocialistáknál szokás megegyezni, „a baloldal az, amelynek pénztárgépe egyenesen az alvilághoz volt kötve, és a titkosszolgálati jegyzőkönyvekből azt is tudjuk, hogy az alvilág rendszeresen hordta a hálapénzt a szocialista politikusokhoz”.

A közleményben úgy fogalmaztak, hogy „a baloldalon tomboló korrupciót” saját maguk is elismerik: Bajnai Gordon szerint is meglehetősen „korrupt hely volt Magyarország a 2010 előtti időszakban”, Gyurcsány Ferenc pedig bevallotta, azért hagyta ott az MSZP-t, „mert ott loptak”.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Valami nagyon nem stimmel: ezért beszél mindenki még mindig Orbán Viktorról

Valami nagyon nem stimmel: ezért beszél mindenki még mindig Orbán Viktorról
Tovább a cikkhezchevron

A kommüniké úgy folytatódik: Mesterházy Attila elismerte, hogy neki is hatalmas gondot jelentenek szocialista párttársainak korrupciós ügyei. A nagyobbik kormánypárt közölte azt is, hogy a Fidesz támogatja a bekötések határidejének kitolását szeptember 1-jéig, mert így a kisvállalkozások biztonságosan és szankció nélkül képesek végrehajtani a pénztárgépek online rendszerbe való bekapcsolását.

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
joebacsi99
2013. június 13. 09:06
"A rokonok által elnyert 12 dohánykoncesszió mellett több állami pályázatot is elnyert Takács Gábor miskolci fideszes önkormányzati képviselő cége és családja. A politikus felesége, anyósa és testvére fejenként négy dohánykoncesszióhoz jutott a városban" (Blikk) "Akinek semmilye sincs, az annyit is ér." (L.J.)
Válasz erre
2
0
bunko_jobbos
2013. június 13. 07:59
A sok okos kemmentelő nagyon be tudja bizonyítani, hogy nincs értelme az online bekötésnek, mert ... és itt jön a sok hülyeség. Akkor azt mondják már meg, hogy Bulgáriában meg Horvátországban, ahol bevezették, miért nőtt 30%-kal a kereskedők forgalma?
Válasz erre
0
3
bohocugyi allamtitkar
2013. június 13. 06:57
ha lenne egy kis esze ennek a nepnek, akkor ertene, hogy most a fidesz oket mutyizta le. minden vallakozot, minden boltost es cegtulajdonost es ugy rugnak picsaba a mutyikormanyt, hogy csak ugy suvolt... de nem erti.
Válasz erre
2
0
Felebarát
2013. június 13. 04:57
hajrá
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!