Magyar Péter az egész országot érintő bejelentést tett

Jöhet a vármegyék és a főispán megszűnése, de azt nem lehet tudni, mi következik ezután.

A felmentett helyettes államtitkár szerint akiket az új hatalom az egzisztenciájában fenyeget, azok ne lehajtott fejjel járjanak, ne alázkodjanak meg, hanem álljanak ki magukért.

A választási vereség után a nemzeti oldal tagjai közül sokaknak egzisztenciális problémái vannak. Ezért elsőként magunk körül rakjunk rendet, és akiket az új hatalom az egzisztenciájában fenyeget, azok ne lehajtott fejjel járjanak, ne alázkodjanak meg, hanem álljanak ki magukért – fogalmazott a Havasi Bertalan a Magyar Nemzetnek azután, hogy hivatalosan feljelentést tett Magyar Péter ellen. Ismert, a helyettes államtitkár még múlt szombaton szólalkozozz össze a kormányfővel a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületének a tetején, ami után a kormányfő felmentette hivatalis tisztségéből.

Havasi Bertalan a lapnak úgy fogalmazott, hogy a jobboldalon tiszteletben tartják azt az alaptörvényi kötelezettséget, hogy az államfő személye sérthetetlen. Azt azonban megjegyezte, hogy bár nem tiszte tanácsot adni, véleménye szerint

Sulyok Tamás államfő talán keményebben is kiállhatna a személyes és a köztársasági elnöki méltóság védelme mellett.
Havasi példaként említette a miniszterek kinevezését, amikor a Tisza Párt nem akarta, hogy az államfő is szerepeljen a tárcavezetőkről készült képeken. Szerinte dönthettek volna úgy, hogy a Sándor-palota a fotósok előtt zárva marad a miniszteri kinevezések idejére, így probléma sem lett volna. Adott esetben a miniszteri kinevezési okiratokat a Sándor-palota előtti Szent György téren egy asztalra ki lehetett volna tenni, és megüzennie a miniszterelnöknek, hogy a dokumentumokat ott lehet átvenni.
Annak kapcsán, hogy múlt szombaton a Miniszterelnöki Kabinetiroda tetőteraszán összefutott Magyar Péterrel, aki egy szóváltást követően arra adott utasítást, hogy rendőri erővel vezessék ki a helyettes államtitkári irodájának helyet adó minisztériumi épületből, Havasi jelezte: azért hagyta el önként az épületet, mert szerette volna megelőzni a további jogsérelmet, hogy a Készenléti Rendőrség tagjai kivonszolják a minisztériumból.
A miniszterelnök már azzal elkövette a hivatali visszaélés bűncselekményét, hogy kiadta az utasítást, hogy teljesen önkényesen, jogszerűtlenül távolítsanak el egy hivatalban lévő helyettes államtitkárt az irodájából. Remélem, hogy ezt visszaigazolja majd a Központi Nyomozó Főügyészség nyomozása is
– tette hozzá.
Arról, hogy még aznap este megjelent a Magyar Közlönyben, hogy felmentették a helyettes államtitkári megbízatásából, Havasi Bertalan kiemelte, hogy megkönnyebbülést érzett, mondván, ki akarna Magyar Péter helyettes államtitkára lenni?
Véleménye szerint
nehéz nem észrevenni azt a zaklatott idegállapotot és bosszúszomjat, ami ezt a döntést keretezte, és azt, hogy csak emiatt kiadtak egy Magyar Közlönyt.
Havasi valószínűsíti, hogy az ideges kapkodás miatt rontották el a javaslatot tevő miniszter megjelölését a Magyar Közlönyben. Ugyanis a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert nevezték meg a Magyar Közlönyben javaslattevőnek, miközben ez a miniszteri poszt már megszűnt.
Havasi Bertalan kiemelte, hogy
a kabinetiroda csak június 15-én olvad be a Miniszterelnökségbe, így nem állja meg a helyét a miniszterelnök érvelése, hogy azért nem volt semmi keresnivalója a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében, mert ott már a Szociális és Családügyi Minisztérium van.
„Az a Miniszterelnöki Kabinetiroda hivatalosan még működő épülete, amiből Magyar Péter rendőri erővel el akart távolíttatni egy helyettes államtitkárt. Ezt nem teheti meg” – húzta alá. A korábbi helyettes államtitkár szerint a történet tanulsága, hogy
nehéz és kemény évek előtt áll a magyar demokrácia, jogállamiság és jogbiztonság, ha Magyar Péter azt hiszi, hogy a szavával teremt, és amit a Facebookra „ráköhög”, az az alkotmány.
„Nem, ez nem így van. Most már miniszterelnökként büntetőjogi felelőssége van a törvénysértő cselekedetei miatt” – rögzítette.
Havasi elárulta, hogy nem csak azért küzd a felmentési pénzért, hogy azt megkapja és aztán saját célra vagy politikailag üldözött kormánytisztviselők jogsegélyére fordítsa, hanem példát akar mutatni, hogy mindenki álljon ki azért, ami neki törvényesen jár. „Ne engedjük, hogy ezt Magyar Péter elvegye. Egyúttal figyelmeztetek minden állami vezetőt, hogy aki a törvényesen járó juttatást törvénytelen módon megpróbálja elvenni, szintén bűncselekményt követ el” – szögezte le.
Havasi Bertalan az interjúban megerősítette, hogy a jövőben Orbán Viktor sajtófőnöke lesz, amiről van egy megállapodása a Fidesz elnökével, amit a héten fognak véglegesíteni.
A legendássá vált kólásdobozról, amiből több mint tíz éve Orbán Viktor ivott a dunaharaszti Coca-Cola üzem avatásán, Havasi elárulta, hogy valamikor 2018-ban, a Parlament és a karmelita közötti költözéskor veszhetett nyoma. De azóta is vannak poénos tárgyak a gyűjteményében. Például egy egycentes euróérme, amit még Orbán Viktorral találtak Bledben egy konferencián. Akkor a volt miniszterelnök rábízta ezt az eurócentet, majd hozzátette: „Berci, ezt mindenképpen tedd el, mert ez a magyar állam aranytartaléka.”
Bízzunk abban, hogy Magyar Péter regnálása alatt nem kell majd felhasználni ezt az egycentes tartalékot, de természetesen erről hajlandó vagyok lemondani a javára, ha külön kéri
– jegyezte meg Havasi.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán