„Ha akkor kevésbé gőgösek...” – megszólalt az Orbán Viktorra szabott Alaptörvény-módosítás után Schiffer András

2026. május 21. 08:51

Szerinte elkerülhető lett volna.

2026. május 21. 08:51
null

A világ parlamentáris köztársaságaiban nem a miniszterelnök hivatali idejét limitálják, hanem az uralkodó helyébe lépett köztársasági elnökét – írta Facebook-bejegyzésében Schiffer András. Mint fogalmazott, „ez így van a briteknél, a németeknél, az osztrákoknál”, és ennek köszönhetően maradhattak hosszabb ideig hivatalban olyan politikusok, mint Helmut Kohl, Konrad Adenauer, Angela Merkel, Bruno Kreisky vagy Fred Sinowatz.

A bejegyzésben Schiffer kitért arra is, hogy a Finnországot gyakran jogállamisági példaként emlegető országban „még az elnök hivatali idejét sem mindig limitálták”, példaként említve Urho Kaleva Kekkonen hosszú elnöki ciklusait. Hangsúlyozta: „egy jogállamban ugyanis a miniszterelnöki hivatal időtartamát a vele szemben kínált alternatíva, a választói akarat korlátozza és nem adminisztratív eszközök”.

Schiffer felidézte azt is, hogy 2010 nyarán két alapvető jogállamisági problémára hívták fel a figyelmet: a személyre szabott és a visszamenőleges hatályú jogalkotásra. Mint írta, az alkotmányozási viták idején 

„a fideszesek cinikusan seperték le az asztalról azt a kezdeményezést, hogy a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmát öntsük Alaptörvénybe”.

A volt politikus szerint, ha „akkor kevésbé gőgösek”, 

„ma nincsen a Tizenhatodik Alaptörvény-módosítás, a ‘lex Orbán’”.

 Úgy fogalmazott: „a tegnap benyújtott alaptörvény-módosítási javaslat ugyanis egyszerre személyre szabott és visszamenőleges hatályú”. Zárásként az Alkotmánybíróság 11/1992. (III. 5.) határozatát idézte: „Jogállamot nem lehet a jogállam ellenében megvalósítani.”

Kapcsolódó vélemény

Idézőjel

Annak idején, az alkotmányozási viták idején, a fideszesek cinikusan seperték le az asztalról azt a kezdeményezést, hogy a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmát öntsük Alaptörvénybe.

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lilyana2
2026. május 22. 08:02
Akkor ezek a senkik a még hatalmasabban gógös pofával vajon meddig jutnak???!!!
Válasz erre
0
0
Agricola
2026. május 21. 22:29
„egy jogállamban ugyanis a miniszterelnöki hivatal időtartamát a vele szemben kínált alternatíva, a választói akarat korlátozza és nem adminisztratív eszközök”. Kis országokban a nagy tehetségű politikusok ritkábbak, mint a nagy országokban. A hatalmas Egyesült Államokban Franklin, Delano Rooseveltet négyszer választották meg. Németország lakossága több mint nyolcszor nagyobb, mint Magyarországé. Helmut Kohl, Konrad Adenauer, Angela Merkel négyszer lett megválasztva. A Tisza szívét ki értheti. Ezer csodával van teli!
Válasz erre
1
0
madre79
2026. május 21. 15:04
Kívülről és utólag könnyű okosnak lenni!
Válasz erre
0
0
falcatus-2
2026. május 21. 13:39
Schiffer, egy jól érzékelhetően frusztrált kétbalkezes (szó szerint és átvitt értelemben is) politikai-közéleti balek.
Válasz erre
0
4
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!