A politikus hangsúlyozta, nagy eredménynek tartják, hogy Magyarország azon kevés európai országhoz tartozik, ahol béremelésről beszélhetnek, mert a kontinens számos országában elvesznek a közalkalmazottaktól és az egészségügyi dolgozóktól. A 2010 előtti állapotokra kitérve azt mondta, „az összeomlás széléről kellett visszarántani a magyar egészségügyet”. A Fidesz a Gyurcsány-Bajnai-korszak legnagyobb vesztesének az egészségügyi dolgozókat tartja, csak az orvosoknak, ápolóknak és mentősöknek köszönhető, hogy nem omlott össze az ellátórendszer – közölte.
A baloldal nemcsak, hogy nem segített az egészségügyön, hanem arra is képtelen volt, hogy az előre látható krízist kezelje – jelentette ki. Tétlenül nézték, hogy nyolc éven keresztül egészségügyi dolgozók tömege hagyta el a pályát és soha egy lépést nem tettek azért, hogy Magyarországon tartsák őket – hangsúlyozta. A Gyurcsány-Bajnai kormányok egyszer sem emelték az egészségügyben dolgozók fizetését, sőt egyhavi fizetést el is vettek tőlük – folytatta a szóvivő. Ennek volt köszönhető, hogy az ágazat átlagkeresete alatta maradt a mindenkori átlagfizetésnek – tette hozzá.
A Fidesz nem ígérgetett soha, csak azt mondta, hogy nem feledkezik el az egészségügyi dolgozókról és az ország erejéhez mérten rendezik a helyzetüket - emelte ki. A korábbi lépéseiket részletezve elmondta, hogy 2012-ben számos intézkedés történt, amelynek során az első ütemben több mint 90 ezer ember, elsősorban az orvosok és egészségügyi szakdolgozók bérét emelték fel. A második ütemben a háziorvosok havi 70-80, a védőnők havi 25 ezer, a fogászati dolgozók pedig havi 30 ezer forintos emelést kaptak.