Bajnai Gordon, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség vezetője a munka világáról szóló fórumon hangsúlyozta, kormányra kerülve úgy változtatnák meg az általuk Európa legigazságtalanabb adórendszerének vélt hazai rendszert, hogy az átlagbér fölött kereső munkavállalókig bezáróan mindenki jövedelme emelkedhessen, és kizárólag a legtehetősebb nyolc százaléknak kelljen többet fizetnie.
Ezzel összefüggésben megjegyezte, a kormány nagy rezsiátverése csak a választásokig tarthat, ráadásul addig is leginkább azokat segíti, akik az úszómedencéjüket fűtik. Szólt arról is, szükség van a közmunkára, de azt teljesen másképp szerveznék. Bajnai Gordon szerint ugyanis szükség van a szakképzés programba építésére, mert a közmunkások a későbbiekben csak így tudnak majd elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Kiemelte, kormányzása idején közmunkával a minimálbérrel megegyező jövedelmet lehetett szerezni, ezt szintén visszaállítanának. A közmunkaprogramokon túl létrehoznák az államilag támogatott piaci munkahelyek kategóriáját – folytatta, hozzátéve, hogy az így foglalkoztatottak hajthatnák végre a tervezett állami fűtéskorszerűsítéseket is.