Frissítés:
Hétfő estére valamennyi fiatalt elengedték azok közül, akiket az alaptörvény negyedik módosítása elleni, a Parlamentnél délelőtt tartott demonstrációról állítottak elő a rendőrök. Pap Judit, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának ügyeletese azt mondta: a Parlamentnél délelőtt tartott megmozdulásról összesen tizenhat embert állítottak elő. Hétfő este kilenc órára valamennyien távozhattak.
A magukat fiatal demokratáknak nevezők korábban az MTI-hez eljuttatott kommünikéjükben azt írták: figyelmeztetésnek szánták akciójukat. A középiskolások az alaptörvény negyedik módosítása ellen tiltakoztak. Tiltakoznak a hallgatói szerződés ellen, autonóm egyetemet szeretnének, nem fogadják el a hajléktalan emberek hatósági üldözését, a család fogalmának „kirekesztő leszűkítését”. Szólásszabadságot követelnek, tisztességes kampányt és szabad választásokat akarnak, valamint független igazságszolgáltatást, államtól független egyházakat és egyházmentes államot – írták a közleményben.
Frissítés:
Lezárták a rendőrök a forgalom elől a fővárosban az Alagutat és a Lánchidat, amelyeken keresztül a budai Várból a Kossuth térre vonulnak a tüntetők hétfőn késő este, a hídon „Az alkotmány nem játék!” felirattal két aktivista transzparenst feszített ki. A menet élén haladók két molinót tartanak, ezeken az olvasható: „Haza csak ott van, hol jog is van!”. A Fidesz 1989-es programjára utalva a tömeg azt is skandálja: „89!” Miközben a demonstrálók a Lánchídon vonultak, ketten felmásztak a híd címeréhez, ahol egy traszparenst feszítettek ki „Az alkotmány nem játék!” felirattal. A Kossuth térre vonulókat mintegy 60 rendőr kíséri, a környező utcákban is sok rendőr látható.