Varga Mihály úgy fogalmazott, „lassan hagyomány lesz, hogy minden évnek úgy futunk neki”, hogy az Európai Bizottság vitatja az adott év kormányzati prognózisát. A vita azonban 2011-ben és 2012-ben is úgy dőlt el, hogy a magyar kormány álláspontja igazolódott – emlékeztetett. Ugyanez a helyzet most is, az Európai Bizottság vitatja az idei 2,7 százalékos előrejelzést, a magyar kabinet azonban tartja magát ehhez – mondta a hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter, aki szerint ez három szempontból is alátámasztható.
Egyrészt még csak február van, érdemes legalább négy-öt hónapot várni ahhoz, hogy biztosabb megállapításokat lehessen tenni az idei év várható gazdasági forgatókönyvéről. Másrészt – folytatta – az Európai Bizottság által vitatott költségvetési tételek ügyében időközben már kormányzati lépések születtek. Így az elektronikus útdíj bevezetéséről és a pénztárgépek online összekapcsolásáról is megjelent a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely ezeknek a munkálatoknak a felgyorsításáról szól. Varga szerint mindkettőt „megnyugtatóan rendezik” az első félévben. Harmadrészt idén jelentős, 400 milliárd forintos tartalék áll rendelkezésre a büdzsében az előre nem látható gazdasági folyamatok, a felmerülő problémák kezelésére. Amikor a bruttó hazai termék 1,3-1,4 százaléka áll tartalékként rendelkezésre egy költségvetésben, az mindenképpen elegendő kell, hogy legyen arra, hogy egy 0,3-0,4 százalékpontos eltérést korrigálni tudjunk majd – mondta a tárca nélküli miniszter.