Baltás tüntetés Orbán ellen: kétezren a Kossuth téren

2012. szeptember 04. 19:58

Bocsánatot kért az örményektől a Milla által szervezett tüntetés mintegy kétezer résztvevője. A kedd délután a Kossuth téren összegyűlt tüntetők Orbán Viktort bírálták az azerbajdzsáni baltás gyilkos kiadása miatt.

2012. szeptember 04. 19:58

Rényi András művészettörténész a demonstráción felszólalva kifejtette: „A napnál is világosabb, hogy Magyarország becsületét olyan pénzekért adták el, amikről nem kell elszámolni.” „Mi már bocsánatot kértünk Örményországtól. Most a vezetőinken a sor.” – tette hozzá.

Az Index arról számolt be, hogy a tüntetésen részt vett Karácsony Gergely LMP-s, Szabó Zoltán, Molnár Csaba és Kovács László MSZP-s, illetve Bauer Tamás korábbi szabad demokrata politikus is. A rendőri jelenlét visszafogott volt, a tüntetés mintegy egy óra után befejeződött – írja a lap.

A Millamédia beszámolója szerint a demonstráción Krajcsír Piroska armenológus a következőket mondta: „Szegény jó Szabó Magda, aki oly tiszta lélek volt, annyira érzékeny helyes és helytelen, jó és rossz, igazságos és igazságtalan tekintetében, annyira szigorú még önmagához is, mit szólna, hogy egy baltás gyilkos lett egyik legjobb művének interpretátora?”

Összesen 293 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jason Bourne
2012. szeptember 05. 09:28
"Legjobb" az örmény keresztényekért aggódó, többször is bérmálkozott Fletó, aki a magyar nép nevében írkál nyilt leveleket az örmény elnöknek. Mit képzel magáról az a felfútt hólyag?
fofo
2012. szeptember 05. 08:20
Ha tényleg együttéreznének az örmény néppel az azeri követség előtt tüntetnének, mert az azeriek engedték szabadon a gyilkost. Azt a gyilkost, akinek egyébként az örmények írtották ki a családját, ölték meg a menyasszonyát. Tehát ez az egész ügy az azeriek és az örmények külön harca, egyik sem különb a másiknál. Nyilván az örmények is szerették volna kikérni a fazont, és ők meg ki is végezték volna. A nemzetközi jog az ilyen kiadatást tiltja, a büntetés enyhítését nem. Egyébként ez a fazon már annyit ült a gyilkosságért, amennyit a a román kézilabdázót meggyilkoló cigányra mért ki a magyar "független" bíróság! De hogy mennyire kétszínűek ezek a komcsik arra bizonyíték az az eset, amikor az angolok szabadon engedték a repülégépet felrobbantó fazont. A komcsik akkor nem tiltakoztak, pedig ott magyar áldozatok is voltak. De ezen nem csopdálkozom, mert ezeknek a mocskos komcsiknak a magyar ember soha nem számított. Megmondta a H Kovács et., hogy merjünk kicsik lenni. Ezt ő úgy érti, hogy MI merjünk kicsik lenni, nem ő. Amikor erre az esetre rákérdezett egy újságíró, a szemétje azt mondta, hogy nincs elég információja az ügyről. Hát ezek a komcsik, ilyenek a komcsik, Szolzsenyicin jól megfogalmazta. És ezek akarnak megint bejutni a magyar parlamentbe! Ennél már csak az a borzasztóbb, hogy még mindig van 20 %, akik rájuk szavaznak. Akik felülnek a gyűlöletkeltésnek, mert számukra az okoz élvezetet, ha másról valami rosszat, valami szaftosat lehet olvasni. Az sem baj, ha nem igaz, és a komcsik, ahogy a nagy hazudozójuk be is vallotta, Hazudnak éjjel, hazudnak nappal, ha érdekük úgy kívánja a sajátjaikat is gyilkolják! Mire számíthat akkor a polizikai ellenfele?
grimpic
2012. szeptember 05. 08:14
Ezt már nagyon túlspiláztátok okosok, nézni rossz a vergődéseteket. Ahogy rábuktatok a témára, mint gyöngytyúk a forró takonyra, szánalom. Azt a mondást ösmeritek-é, hogy minden csoda 3 - azaz három - napig tart. Igyekezzetek, hogy még 1-2 napig kihozzátok a maximumot, mert aztán lehet más őrjöngenivaló után nézni.
Jason Bourne
2012. szeptember 05. 07:40
A Milla, amely a dk szoci fanokkal kiegészülve is 2000 főt bír megmozdítani. Komoly...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!