Három éven át évi félmillió dollárt ajánl fel Magyarország az afgán biztonsági erők finanszírozására – erősítette meg Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a NATO 25. csúcstalálkozóján, Chicagóban, ahol bejelentette azt is: Magyarország részt fog vállalni a balti államok légvédelmének biztosításában. Az afganisztáni felajánlásról a magyar kormányfő újságíróknak azt mondta, ez egy reális tehervállalás – amely 2015-től 2017-ig összesen másfél millió dollárt jelent –, és igazodik Magyarország gazdasági állapotához.
Afganisztánban a magyar katonák nagyszerűen teljesítettek, széles körű elismerést harcoltak ki Magyarországnak – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy bár valóban nem a magyar kontingens a legnagyobb Afganisztánban, de fontos feladatot végez, és azt fog a jövőben is, „tehát kifejezetten számítanak a magyar részvételre”. Orbán Viktor felidézte, a tervek szerint 2014-ben már az afgán belső biztonsági erők garantálják majd az ország biztonságát. „A harcolókat kihozzuk, a kiképzésben részt vevő, azaz az afgán helyi erőket segíteni, megerősíteni tudó egységeinket pedig ott hagyjuk” – emlékeztetett a NATO döntésére.
Afganisztánban jelenleg mintegy 130 ezer szövetséges és partnerországbeli katona állomásozik. A NATO tagállamai megerősítették korábbi elhatározásukat, hogy a francia csapatok idei távozásától függetlenül, 2014 végére vonják ki harcoló egységeiket Afganisztánból, és egy kiképző missziót hagynak hátra. A szövetség küldetése 2014-től a kiképzésre és a tanácsadásra korlátozódik majd.
Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének tanácskozásán a magyar delegáció – amelynek mások mellett tagja volt Martonyi János külügy- és Hende Csaba honvédelmi miniszter – bejelentette azt is, hogy Magyarország részt fog vállalni a balti államok légvédelmének biztosításában. Ezzel kapcsolatban a miniszterelnök kifejtette: az úgynevezett okos védelemhez - vagyis a párhuzamosságok kiiktatásához – Magyarország a légvédelmi erejével tud hozzájárulni. Ennek keretében Magyarország harci repülőgépeket állomásoztat majd a Baltikumban, és rendszeresen részt fog venni a – saját légi erővel nem rendelkező – balti államok légvédelmének biztosításában. „A közép-európai szolidaritás és együttműködés jegyében számíthatnak ránk; különösen Litvániával lesz egy mély együttműködés” – tette hozzá.
„A józan ész határozta meg a csúcstalálkozó menetrendjét” – így értékelte Orbán Viktor a chicagói tanácskozást, amelynek témája volt a rakétavédelmi rendszer kiépítése is. Ezzel kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta: az, hogy a rakétapajzs-létrehozást az amerikaiak átadták, és így NATO-üggyé vált, a rakétarendszer-építés, a „csillagháborús tervek” elfogadhatóbbá váltak a nemzetközi közvélemény számára is.