Egyetemes látás a Marx-szobor árnyékában

Demján Sándor, Csányi Sándor és Bajnai Gordon sajtóban is sokat hivatkozott előadásai után végre az úgynevezett nemzeti oldal állócsillagai is helyet kaptak a Corvinus egyetemen. Szerdán Bogár László közgazdász-sztárpublicista, Papp Lajos gyógyító és Szántai Lajos kultúrakutató beszélgetett a közgáz aulájában a világ dolgairól egy színes festmény előtt. Hogy az a szép nagy kép minek volt ott, nem tudjuk, valószínűleg így akarják eladni.

Idegen ködökbe utazgatunk

Frissen szeletelt kovászolt fehérkenyér és petpalackokból üvegkancsóba áttöltött jófajta zempléni tájbor fogadott minket az egyetem aulája előtt. A közönség a Magyar Hírlap-Echo TV törzsközönségéhez hasonló tetterős árpádsáv-turul kombós Nagy-Magyarországgal díszített tetszőleges ruhadarabot viselő férfiakból és asszonyokból, illetve egészen meglepő módon nagymellű főiskolás lányokból állt, akik nem is annyira a Bogár-Papp-Szántai trió, hanem inkább a wifijelszó iránt érdeklődtek. Az előadásokat viszont becsülettel végigülték.

„Szomorú hírrel kell kezdenem. Tegnap elhunyt a világhírű Makovecz Endre. Vagyis Imre” – ezzel a mondattal kezdte a beszélgetés háziasszonya. Az egyperces néma csendet sajnálatos módon végig egy nyolcbites csengőhang kísérte egészen szép hangerővel. Sokkal jobb a direkt erre az alkalomrama komponált Hans Zimmer-filmzenékből, szirénázásból, harangzúgásból, Dr. House-főcímdalból és Vangelis-számokból összevágott intró sem volt, amit egy oszlop mellett helyet foglaló úr játszott le nekünk laptopjáról.

Ne lepődjenek meg, ha ezt eddig nem tudták volna, de Bogár nemcsak közgazdász, kezdő gasztroszakértő is. Beszédében Uj Péter Népszabadság-cikkeit megszégyenítő módon gyalázta a rossz minőségű élelmiszereket, szerinte ugyanis a világszerte a gyárakban készített táplálék tíz százaléka már a gyártás pillanatában veszélyes hulladéknak minősül. Ez pedig rossz üzenet, hiszen ha nem kapunk három percig levegőt, megfulladunk, ha nem kapunk három napig vizet, kiszáradunk, ha pedig nem veszünk magunkhoz három hétig tápláló élelmiszert, éhen halunk. Ideje hát világunk újratanulásának, önmagunk megtalálásának.

Űrhajósból űrhajó leszünk

Az egészség nem minden, de egészség nélkül minden semmi – így Bogár, aki szerint azért nem minden az egészség, mert a mindennél is több. Sajnos nem tudunk olyan gyorsan gépelni, amilyen sebességgel Bogár gondolatai cikáztak, de a lényeg itt van zanzásítva: nemessé kell lennünk, különben levessé leszünk aprítva. Vissza kell találnunk oda, ahová a szakrális szentháromság segítségével visszaépíthetjük az ősi tudást. Ahhoz, hogy ezt sikeresen megcselekedhessük, le kell bontanunk azt a két elénk tornyosuló hegyet, amit 2020-ban Trianon századik, illetve hat évre rá Mohács ötszázadik évfordulója jelent. Tehát egy évtizedünk van már csak hátra, hogy képesek legyünk arra, hogy végül könnyű lélekkel, szeretetközösségekben mondhassuk el, hogy megcselekedtük amit, megkövetelt a haza, zárta gondolatmenetét Bogár, nagy tapsot kapva közönségétől.

„Makovecz Imre hazament. Itt nem volt itthon. Kicsit haragszom is rá, hogy ő már elment, de én még itt vagyok” – ezzel a mondattal bocsátotta útjára gondolatait Papp Lajos. Az emblematikus frizurájától megszabadult szívsebész nyugodt hangon mondta el, hogy általában úgy érzi magát a Corvinus aulájában, mint egy börtönben, ez ugyanis egy rossz rezdülésű tér, ahol úgy érzi, rádőlnek a falak. Most azonban nem: a tér szakrálissá vált, ugyanis olyan emberek ülnek itt, akik készek arra, hogy befogadják Isten szavát. Lám, mire képes a művészet: csak egy festmény kellett ahhoz, hogy a szabad ég hiánya és a Marx-szobor látványa miatti rosszérzés elhagyja az embert. Papp Lajos szerint ez egyáltalán nem véletlen. A művészek ugyanis az angyalok hangját tolmácsolják felénk. Egy József Attila, egy Latinovits Zoltán újabb kapukat nyit meg bennünk, rezgésvilágokat. Hiszen a magyar nyelv magáért beszél. De vigyázzunk erre a kincsre, annál rosszabb ugyanis nincs, amikor művészek, történészek magyarázzák a művész szándékát, így Papp Lajos. „Ha ott a művész, kérdezzük meg, mire gondolt! De ha nincs, hadd érezze mindenki azt, ami a szívében van.” 

Lajos, beszélj! – ezzel a felszólítással adta át a szót a szívsebész-gyógyító Szántai Lajosnak, aki olyan evidenciák lefektetésével kezdett, hogy ha érzések fogalmazódnak meg bennünk, akkor olyankor gondolkozunk. Szántai mondanivalójából sokat nem jegyeztünk fel, de nagy igazságok hangoztak el előadásában. Többek közt olyanok, hogy mikor kimondjuk azt a mondatot, hogy itt vagyunk a jelenben, az már nem is érvényes kimondásakor. Lehet, kiszökött az ajtón, lehet kiugrott az ablakon, teljesen mindegy: már a múlt része. Vagyis dehogy mindegy! Hiszen itt van velünk, köztünk él. 

Feltárul minden titkos világ

„Az a kérdés, hogy Magyarországon a magyart magyarként miért nem hagyják tájékozódni? Miért kell az aktuális Heti hetest, Heti Választ vagy Való Világot nézni?” – ébresztett fel bennünket álmunkból a művelődéskutató. A kérdést azonban már nem akarta megválaszolni Szántai, hiszen azt úgyis tudja mindenki. Szántai szerint feltűnő, hogy az egész bolygón nagyjából minden város ugyanúgy néz ki, legyen az Japánban, Németországban vagy Argentínában. „Makovecz Imrének volt egy mondása: egy épület akkor jó, ha ott jól érzem magam” – így Szántai, aki nagyon szeretné, ha a tervezők végre lelépnének geometriai formák formálta ösvényről, és észrevennék, hogy a magyar emberhez azért állnak közel a kerek, boltíves alakzatok, mert azok a Szent Koronára emlékeztetnek. 

Az alig egyórás gondolatextázist követően mindannyian maradtunk még kicsit a közgáz aulájában, ebben a közös szakrális térben – hagyva, hogy ősi magyar zene rángasson minket egyre felfele a képzeletbeli életfán, oda, ahova csak nagyon keveseknek van alkalmuk betenni a lábukat. Közben Szántai Lajos mondata visszahangzott kiüresedett agyunkban: „Van egy jól felépített város, de az mindig fent van.”