Robbanásszerű változásra lehet számítani: néhány éven belül már mindenki Magyarország mögött fog kullogni

Az is kiderült, hogy a szakképzés terén már most nagyszerű eredményeket tud felmutatni hazánk.

A kormány új adórendszerében el fog tűnni a szuperbruttósítás, ugyanakkor már ebben az évben emelkedik a minimálbér. A cél az, hogy összességében senki reálbére ne csökkenjen.
Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára csütörtökön bejelentette: az új adórendszer nem tartalmazza a szuperbruttósítás rendszerét, a minimálbér pedig már idén emelkedhet. A tizenöt százalékos bértömegcsökkentés nem a közszférára, hanem az állami tulajdonú gazdasági társaságokra, illetve azok vezető tisztségeire vonatkozik.
A nyereséges kis és középvállalkozások 500 millió forintos árbevételig tíz százalékos adókulccsal adóznak majd. A kormány olyan bankadót akar bevezetni, amely nem veszélyezteti a szektor stabilitását, erről Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön egyeztet a bankok képviselőivel. Járulékcsökkentésre jelenleg nincs lehetőség - fejtette ki az államtitkár az új gazdaságpolitikát.