Tusk háborút hirdetett az orosz ügynökök ellen – már 32 elfogásnál tartanak

A lengyel kormányfő szerint Oroszország megbízásából próbálják megingatni Lengyelországot, de a válasz kíméletlen lesz.

Ungváry Krisztián szerint a Magyar Katolikus Egyház püspöki karában ügynökügyben érintett főpapok ülnek. Közöttük olyan nevek is megtalálhatóak, akikről eddig hasonló információ nem látott napvilágot.
Ungváry Krisztián, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa elmondta: a katolikusok püspöki karában számos egykori ügynök is van, olyanok is,akikről mindez eddig még nem derült ki.
„Amikor már nem lesznek az élők sorában, akkor az egyház is szembe tud majd nézni múltjával” - világított rá a történész.
Az ötvenes évek hálózati berendezkedésében az egyházi elhárítás központi alosztályának feladata a püspökök tevékenységének felügyelete, míg a helyi papságot a megyei osztályok kontrollálták.