Kupper András fideszes országgyűlési képviselő pénteki sajtótájékoztatóján felidézte: egy fideszes képviselőtársa az újbudai képviselő-testület csütörtöki ülésén interpellációra készült az üggyel kapcsolatban, ám Molnár nem adta meg erre a lehetőséget. Kupper szerint mindebből az következik, hogy Molnár Gyula tudta, miről szól a videó, és nem véletlenül tette azt, amit tett. „A polgármester Wieszt János tettestársául szegődött” - fogalmazott.
A politikus kiosztott egy nyílt levelet is, amelyet Vásárhelyi Gábor, Bartók Béla zeneszerző jogutódja írt pénteki keltezéssel Molnár Gyulának. Ebben Vásárhelyi Gábor felidézi, hogy a XI. kerületben, a Bartók Béla úton az önkormányzat egy kulturális városközpontot szeretne létrehozni, amelyhez a Bartók nevet akarta felhasználni. A zeneszerző jogutódja azonban a nyílt levélben azt írta: Weiszt korrupciós gyanúja miatt, amíg e helyzet fennáll, tiltakozik az ellen, hogy a kerület Bartók Béla nevét bármire is felhasználja.