Olyan vonalakat is bezárna a kormány, amiket épp felújítanak, mondta Fónagy János.
2009. október 26. 13:49
p
0
0
0
Mentés
Olyan vasútvonalat is bezárna a kormány, amelyet a közelmúltban újítottak fel, vagy éppen a leállítással egy időben folynak rajta felújítási munkák – közölte Fónagy János, a Fidesz országgyűlési képviselője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.
Példaként említette a Veszprém–Zirc vonalat, amelyen „gőzerővel folynak” a vágányfelújítási munkák, de szerepel a között a 33 viszonylat között, amelyen a MÁV szüneteltetné, megszüntetné a forgalmat. Nemcsak ártanak, hanem egyszerűen ostobaságokat csinálnak – vélekedett az ellenzéki párt szakpolitikusa a kormány vasútbezárási tervéről. Fónagy János elmondta: Túrkevén azóta, hogy 33 évvel ezelőtt megszüntették a vasútvonalat, körülbelül egyharmadával csökkent a város lakossága. Hozzátette, ott járva arról tájékoztatták őt, hogy nem kizárólag a vasútbezárás miatt, de ez nagyon jelentős mértékben közrejátszott benne. A sajtótájékoztatón bemutatott egy 600 aláírást tartalmazó tiltakozást is, amelyet a Kecskemét-Lajosmizse vonalszakasz bezárása ellen fogalmaztak meg.
Az aláírók kifejtik, hogy e területen sok helyütt nem lehet a közlekedést busszal megoldani, hiszen tanyavilág lévén közút sincs. Ez a sok száz aláírás mutatja, hogy egy-egy ilyen kisebb vonalszakasz esetében hány száz családnak, tanyavilágban élő embernek a mindennapját keseríti meg ez az átgondolatlan, előkészítetlen és az esetek túlnyomó többségében gazdaságilag teljesen értelmetlen „vasútbezárási kampány” – mondta Fónagy János. (MTI)
Mint a szocializmus végén az első nyugati utazásokon: szájtátva csodálkozunk a gyorséttermen, ahol nem gyűlölik a vendéget, mosolyognak, és nem mócsingot tesznek a tányérra. Így is lehet?
Az Országgyűlés döntése alapján a múzeumot működtető, 1999-ben alapított Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány megszűnik.
p
1
6
15
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!