Az ukránok eszközként, fenyegetésként igyekeztek használni a zaporizzsjai atomerőművet, hogy előnyt kovácsoljanak maguknak még a NATO-csúcs előtt – kezdte a beszélgetést Robert C. Castel. Szerinte a vilniusi NATO-csúcs egy mérföldkő, s az ukránoknak mindenképp úgy kell megjelenniük ezen a csúcson, hogy valamit le tudnak tenni az asztalra. Erre azért van szükségük, mert a legnagyobb ellenségük jelenleg a közöny, a tavaszi ellentámadásból lett „a tavaszias falujárás” pedig aligha felmutatható eredmény, néhány négyzetkilométert sikerült csak elfoglalniuk.
Az atomerőmű az új atomfegyver?
Szerinte „elaltatni a közönséget a legrosszabb az ukránok szempontjából”, utalva arra, hogy komolyabb áttörés nélkül a nagyfokú nyugati támogatás csökkenthet. Castel úgy látja, az ukránok számára most két lehetőség van:
„vagy fel tudnak mutatni komoly eredményeket, vagy egy olyan drámát tesznek le az asztalra, ami fölrázza a közönyéből a nyugatot.”
A biztonságpolitikai szakértő valós, nagy támadásra nem számít az erőmű ellen, inkább egy információs hadviselési próbálkozásra, amely felrázná a nyugatot, de komoly veszélyekkel nem járna. Egy atomerőmű felrobbantása kalkulálhatatlan károkat okoz,
„ennél még egy atomcsapás is jobb, jobban ki tudod kalkulálni, hogy mik a következményei”.
Ugyanakkor Castel szerint a kahovkai gát esete mutatja, hogy sajnos tisztázatlan esetek bármelyik fél részéről bármikor történhetnek, s ez rendívül aggasztó. Bendarzsevszkij Anton szerint egyik félnek sem érdeke egy atombaleset előidézése. „Kommunikációs nyomásgyakorlást látunk mindkét fél részéről” – mondta, felhívva a figyelmet arra, hogy az ukránok az erőművet és környékét vissza akarják szerezni, az oroszok pedig mindenáron meg akarják tartani. Szerinte az atomerőmű is a nukleáris elrettentés része lett, de valós balesetet senki nem szeretne még véletlenül sem előidézni, mert a radioaktív felhő ugyanúgy veszélyes Oroszországra, Ukrajnára, sőt Belaruszra, illetve több más országra is.
Jens Stoltenberg a régi-új NATO-főtitkár
Robert C. Castel úgy látja, nincs jelentősége annak, hogy ki a NATO-főtitkár, hiszen a döntéseket úgysem ezen a szinten hozzák, sokkal inkább az Egyesült Államokban.
„Teljesen mellékes, hogy melyik langaléta skandináv ül abban a székben.”
– tette hozzá.