„Oroszország nem fogadja el, hogy más országok azt csinálnak, amit akarnak” – Marton Péter elemzése a Mandineren

***

A NATO stratégiai dokumentumaiban 2022-ig nem látszik, hogy a védelmi szövetség és Oroszország viszonya elromlott volna, a NATO elemzői egészen addig, tehát még a 2014-es krími annexiót követően sem gondolták azt, hogy a két partnernek a másikat fenyegetésnek kellene tekintenie magára nézve – kezdte a beszélgetést Marton Péter, hozzátéve, hogy a felek között a bizalmatlanság természetesen már fennállt, de a tagországok a kölcsönös gazdasági kapcsolatok, a kereskedelem szempontjait figyelembe véve a kapcsolattartás fenntartását szorgalmazták Oroszországgal.

– jegyezte meg a szakértő.

Valós volt-e az orosz narratíva a NATO-fenyegetésről?

A 2014-es konfliktust követően Ukrajna kiképzési, haderő-átszervezési és korlátozott fegyverzeti segítséget kapott a Nyugattól, az Obama-kormányzattól úgynevezett „nem halálos” fegyvereket, ami elsősorban rádiókat, tüzérségi radarokat, páncélozott járműveket, katonaorvosi eszközöket jelentett, majd a Trump-kormányzat idején a jól ismert Javelin páncéltörő rakétákat.

2022 elején elenyésző nyugati fegyver volt Ukrajnában, semmiképpen sem volt elegendő ahhoz, hogy egy készülődő orosz inváziót fel tudjanak fele tartóztatni – az Ukrajna területéről Oroszországot fenyegető nyugati katonai veszélyről szóló orosz narratíva Marton szerint nagyon gyenge ténybeli lábakon áll. Az ukrán hadsereg saját, főleg szovjet időkből származó harcászati eszközeire támaszkodott a háború első szakaszában.

A másik tényező, amelyet az oroszok biztonsági fenyegetésnek éreztek, a NATO tervezett, pontosabban meglebegtetett keleti bővítése volt: Grúzia és Ukrajna esetleges jövőbeli felvétele a nyugati védelmi szövetségbe, a harmadik pedig az amerikai rakétavédelmi rendszerek telepítése Kelet-Európába. Ezzel kapcsolatban Marton Péter elmondta: egyik sem jelentett biztonsági fenyegetést Moszkva számára, mert a NATO-bővítés csupán egy halvány ígéret volt, amelynek nem volt időbeli meghatározása, ráadásul 2008-ban

Azzal kapcsolatban, hogy volt-e olyan nyugati ígéret, hogy nem lesz NATO-bővítés keletre már, a Corvinus Egyetem docense elmondta: maga Gorbacsov is azt állította, hogy ilyen ígéret nem hangzott el, de ha még el is hangzott, a NATO és Oroszország nem dönthetett volna a kelet-európai államok jövőbeli szövetségi kapcsolatairól előre az érintett államok feje fölött, a megkérdezésük nélkül.

A rakétavédelmi rendszerek ügyére reagálva Marton Péter úgy vélte, ez egy „2001. szeptember 11. utáni hagyaték volt”, a NATO és Amerika értékelése szerint kisebb ellenséges államok ballisztikus rakétafenyegetése ellen szükséges volt Európa megerősítése. „Ezek a rendszerek azonban az orosz stratégiai nukleáris csapásmérő képességet nem tudták semlegesíteni, ez a bolha és az elefánt viszonya” – tette hozzá a külpolitikai szakértő.

Marton Péter szerint

a NATO pedig a 2014-es krími annexió után kiállt Ukrajna mellett. Az oroszok ezt követően számolhattak azzal, hogy ha eszkalálják a konfliktust, akkor ettől kezdve a NATO is eszkalálni fog.

Miért romlott meg a NATO és Oroszország együttműködése?

Orosz részről felhalmozódott egy sérelemkészlet – folytatta a Corvinus Egyetem docense. Mint mondta, Koszovó, Irak és Grúzia konfliktusainál Moszkva úgy érezhette, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei az ENSZ-ben és azon kívül megkerülik őt a globális kérdések eldöntésénél, és ezt biztonsági fenyegetésként értékelte. A Grúzia és Ukrajna NATO-tagságával kapcsolatos nyugati ígéreteket azonban Moszkva túlértékelte, és pontosan

Grúziában 2008-ban az orosz beavatkozás kész helyzetet teremtett, Ukrajnában 2022-ben egy hasonló kísérlet meghiúsult – mindkettő beavatkozás ellentétes volt a NATO-Oroszország Alapokmánnyal, amely kimondta az államok szuverenitásának tiszteletben tartását. A NATO esetleges keleti bővítése azonban nem lett volna ezzel ellentétes, hiszen ha egy állam úgy dönt, hogy a NATO-hoz csatlakozik, szuverenitásából fakadóan megteheti.

Marton Péter szerint a nemzetközi jogban az érdekszférák tiszteletben tartására nem lehet hivatkozni, ennek intézményesítése ismeretlen, a jog nem az ígéreteket, hanem a lefektetett egyezményeket ismeri. Ami pedig az írásos, hatályos megállapodásokat illeti: Oroszország aláírta a Budapest Memorandumot és a NATO-Oroszország Alapokmányt, amelyben

mégis, Grúzia nyugati orientációját fegyverrel akadályozta meg, és most Ukrajna döntését is megpróbálta megakadályozni.

„Azzal, hogy Oroszország bejelenti, hogy ő nem fogadja el, hogy más országok azt csinálnak, amit akarnak, az a konfliktus van. Azt nem a Nyugat generálja, az van tőle függetlenül. Az a kérdés, hogy hogyan reagál rá. Lehet úgy reagálni, hogy nyusziként behúzzuk fülünket-farkunkat, és azt mondjuk, hogy ‘ti ott a környéketeken csináljatok, amit akartok’, de akkor holnap máshol fognak jönni ezekkel az érvekkel” – vélekedett a Corvinus Egyetem docense.

„Mi lett volna, ha a NATO adott volna olyan jelzéseket, hogy ‘ha Belaruszt Oroszország szorosabban a szövetségi rendszerébe vonja, azt mi nem tartjuk elfogadhatónak’, mert milyen az, hogy az orosz szövetségi rendszer közelebb jön a NATO határaihoz!? És akkor háborút indíthatok Belarusz ellen, Nyugat-Belaruszt kikanyarítjuk Belaruszból?” – tette fel az orosz narratíva inverzét állító hipotetikus kérdést a műsor vendége.

Marton Péter szerint a NATO és az Egyesült Államok a háború előtt mindent megtett a konfliktus tárgyalásos rendezésére, az észszerű kérdések körében készek voltak a kompromisszumra, de

amiből az oroszok azt a következtetést vonták le, hogy a Nyugat egy újabb beavatkozásra is gyengén fog reagálni.

A külpolitikai szakértő szerint Moszkva 2014-ben és 2022-ben meglépte Ukrajna ellen, amit úgy vélt, hogy az érdeke diktál, de aztán meglepődött, hogy a Nyugat kitart a szankciós politikája mellett és beleáll Ukrajna fegyverzeti támogatásába. A Krím a fekete-tengeri flottájuk miatt volt stratégiailag fontos az oroszok számára, a Donbaszban pedig beleszorultak egy önjáró szeparatista mozgalom támogatásába, illetve a helyzet fokozódásába.

A szakértő úgy vélte, a háború mindkét félnek borzalmas károkat okoz, Ukrajna területeket fog veszteni, újjáépítése pedig csak külső segítséggel tud megvalósulni, Oroszország pedig ledarálja a hadereje jelentős részét, a szankciók pedig hosszútávon apasztani fogják a tartalékait, az orosz emberek pedig a bőrükön fogják érezni ennek negatív hatásait.

--

Az adás vendége Marton Péter külpolitikai szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékének egyetemi docense volt.

--

A beszélgetést itt nézheti meg:

--

Nyitókép: Jaap de Hoop Scheffer, a NATO főtitkára és Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozója Moszkvában 2007. június 26-án  (forrás: ALEXANDER NEMENOV / POOL / AFP)