Hol romlott el a NATO-orosz viszony? Milyen okok vezettek oda, hogy a nyugati védelmi szövetség és Moszkva között egy hidegháborús, majd egy háború közeli helyzet alakult ki? A Corvinus Egyetem docensét kérdeztük a Világrend című műsorunkban.
***
A NATO stratégiai dokumentumaiban 2022-ig nem látszik, hogy a védelmi szövetség és Oroszország viszonya elromlott volna, a NATO elemzői egészen addig, tehát még a 2014-es krími annexiót követően sem gondolták azt, hogy a két partnernek a másikat fenyegetésnek kellene tekintenie magára nézve – kezdte a beszélgetést Marton Péter, hozzátéve, hogy a felek között a bizalmatlanság természetesen már fennállt, de a tagországok a kölcsönös gazdasági kapcsolatok, a kereskedelem szempontjait figyelembe véve a kapcsolattartás fenntartását szorgalmazták Oroszországgal.
– jegyezte meg a szakértő.
A 2014-es konfliktust követően Ukrajna kiképzési, haderő-átszervezési és korlátozott fegyverzeti segítséget kapott a Nyugattól, az Obama-kormányzattól úgynevezett „nem halálos” fegyvereket, ami elsősorban rádiókat, tüzérségi radarokat, páncélozott járműveket, katonaorvosi eszközöket jelentett, majd a Trump-kormányzat idején a jól ismert Javelin páncéltörő rakétákat.
2022 elején elenyésző nyugati fegyver volt Ukrajnában, semmiképpen sem volt elegendő ahhoz, hogy egy készülődő orosz inváziót fel tudjanak fele tartóztatni – az Ukrajna területéről Oroszországot fenyegető nyugati katonai veszélyről szóló orosz narratíva Marton szerint nagyon gyenge ténybeli lábakon áll. Az ukrán hadsereg saját, főleg szovjet időkből származó harcászati eszközeire támaszkodott a háború első szakaszában.
A másik tényező, amelyet az oroszok biztonsági fenyegetésnek éreztek, a NATO tervezett, pontosabban meglebegtetett keleti bővítése volt: Grúzia és Ukrajna esetleges jövőbeli felvétele a nyugati védelmi szövetségbe, a harmadik pedig az amerikai rakétavédelmi rendszerek telepítése Kelet-Európába. Ezzel kapcsolatban Marton Péter elmondta: egyik sem jelentett biztonsági fenyegetést Moszkva számára, mert a NATO-bővítés csupán egy halvány ígéret volt, amelynek nem volt időbeli meghatározása, ráadásul 2008-ban
Azzal kapcsolatban, hogy volt-e olyan nyugati ígéret, hogy nem lesz NATO-bővítés keletre már, a Corvinus Egyetem docense elmondta: maga Gorbacsov is azt állította, hogy ilyen ígéret nem hangzott el, de ha még el is hangzott, a NATO és Oroszország nem dönthetett volna a kelet-európai államok jövőbeli szövetségi kapcsolatairól előre az érintett államok feje fölött, a megkérdezésük nélkül.
A rakétavédelmi rendszerek ügyére reagálva Marton Péter úgy vélte, ez egy „2001. szeptember 11. utáni hagyaték volt”, a NATO és Amerika értékelése szerint kisebb ellenséges államok ballisztikus rakétafenyegetése ellen szükséges volt Európa megerősítése. „Ezek a rendszerek azonban az orosz stratégiai nukleáris csapásmérő képességet nem tudták semlegesíteni, ez a bolha és az elefánt viszonya” – tette hozzá a külpolitikai szakértő.
Marton Péter szerint
„a NATO abban jelent akadályt Oroszország számára, hogy a „Közel-Külföldjüknek” tekintett befolyási övezetükben mit tudnak megtenni”,
a NATO pedig a 2014-es krími annexió után kiállt Ukrajna mellett. Az oroszok ezt követően számolhattak azzal, hogy ha eszkalálják a konfliktust, akkor ettől kezdve a NATO is eszkalálni fog.
Orosz részről felhalmozódott egy sérelemkészlet – folytatta a Corvinus Egyetem docense. Mint mondta, Koszovó, Irak és Grúzia konfliktusainál Moszkva úgy érezhette, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei az ENSZ-ben és azon kívül megkerülik őt a globális kérdések eldöntésénél, és ezt biztonsági fenyegetésként értékelte. A Grúzia és Ukrajna NATO-tagságával kapcsolatos nyugati ígéreteket azonban Moszkva túlértékelte, és pontosan
Grúziában 2008-ban az orosz beavatkozás kész helyzetet teremtett, Ukrajnában 2022-ben egy hasonló kísérlet meghiúsult – mindkettő beavatkozás ellentétes volt a NATO-Oroszország Alapokmánnyal, amely kimondta az államok szuverenitásának tiszteletben tartását. A NATO esetleges keleti bővítése azonban nem lett volna ezzel ellentétes, hiszen ha egy állam úgy dönt, hogy a NATO-hoz csatlakozik, szuverenitásából fakadóan megteheti.
Marton Péter szerint a nemzetközi jogban az érdekszférák tiszteletben tartására nem lehet hivatkozni, ennek intézményesítése ismeretlen, a jog nem az ígéreteket, hanem a lefektetett egyezményeket ismeri. Ami pedig az írásos, hatályos megállapodásokat illeti: Oroszország aláírta a Budapest Memorandumot és a NATO-Oroszország Alapokmányt, amelyben
mégis, Grúzia nyugati orientációját fegyverrel akadályozta meg, és most Ukrajna döntését is megpróbálta megakadályozni.
„Azzal, hogy Oroszország bejelenti, hogy ő nem fogadja el, hogy más országok azt csinálnak, amit akarnak, az a konfliktus van. Azt nem a Nyugat generálja, az van tőle függetlenül. Az a kérdés, hogy hogyan reagál rá. Lehet úgy reagálni, hogy nyusziként behúzzuk fülünket-farkunkat, és azt mondjuk, hogy ‘ti ott a környéketeken csináljatok, amit akartok’, de akkor holnap máshol fognak jönni ezekkel az érvekkel” – vélekedett a Corvinus Egyetem docense.
„Mi lett volna, ha a NATO adott volna olyan jelzéseket, hogy ‘ha Belaruszt Oroszország szorosabban a szövetségi rendszerébe vonja, azt mi nem tartjuk elfogadhatónak’, mert milyen az, hogy az orosz szövetségi rendszer közelebb jön a NATO határaihoz!? És akkor háborút indíthatok Belarusz ellen, Nyugat-Belaruszt kikanyarítjuk Belaruszból?” – tette fel az orosz narratíva inverzét állító hipotetikus kérdést a műsor vendége.
Marton Péter szerint a NATO és az Egyesült Államok a háború előtt mindent megtett a konfliktus tárgyalásos rendezésére, az észszerű kérdések körében készek voltak a kompromisszumra, de
amiből az oroszok azt a következtetést vonták le, hogy a Nyugat egy újabb beavatkozásra is gyengén fog reagálni.
A külpolitikai szakértő szerint Moszkva 2014-ben és 2022-ben meglépte Ukrajna ellen, amit úgy vélt, hogy az érdeke diktál, de aztán meglepődött, hogy a Nyugat kitart a szankciós politikája mellett és beleáll Ukrajna fegyverzeti támogatásába. A Krím a fekete-tengeri flottájuk miatt volt stratégiailag fontos az oroszok számára, a Donbaszban pedig beleszorultak egy önjáró szeparatista mozgalom támogatásába, illetve a helyzet fokozódásába.
A szakértő úgy vélte, a háború mindkét félnek borzalmas károkat okoz, Ukrajna területeket fog veszteni, újjáépítése pedig csak külső segítséggel tud megvalósulni, Oroszország pedig ledarálja a hadereje jelentős részét, a szankciók pedig hosszútávon apasztani fogják a tartalékait, az orosz emberek pedig a bőrükön fogják érezni ennek negatív hatásait.
--
Az adás vendége Marton Péter külpolitikai szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékének egyetemi docense volt.
--
A beszélgetést itt nézheti meg:
--
Nyitókép: Jaap de Hoop Scheffer, a NATO főtitkára és Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozója Moszkvában 2007. június 26-án (forrás: ALEXANDER NEMENOV / POOL / AFP)
A köztársasági elnök elítélendőnek nevezte Oroszország akcióját, és kiemelte, Magyarországnak egyenlőre nincs információja személyi sérültekről.
Dunda György tudósító kiemelte, mindeközben Zelenszkij tanácsadója jósnőktől kér segítséget az Ukrajnát meghatározó kérdésekben.
Az ukrán elnök elárulta, hol támadtak leginkább az oroszok.
Nagyon rossz előjel a Kárpátalját ért dróntámadás.
Vastag bőr.
Többek között a Coca-Cola gyárat is találat érte.
Arra is fény derült, mit tervez a kormány az Ukrajnából érkező élelmiszerekkel és hogyan alakítaná át az agrártámogatásokat.
De nem biztos benne, hogy számolnak a magyarral.
