Ezt tudjuk eddig a nashville-i transz mészárosról

2023. március 29. 10:53

Hétfőn három gyereket és három felnőttet ölt meg Audrey Hale egy keresztény magániskolában.

2023. március 29. 10:53
null

Az iskola korábbi diákja volt a nashville-i iskolai lövöldöző, aki három diákot és az iskola három dolgozóját, köztük az iskola vezetőjét ölte meg hétfőn délelőtt a Covenant keresztény magániskolában. A támadó otthonában búcsúüzenetet találtak, valamint az iskola részletes térképeit, amelyeken a nő felvázolta a bűncselekmény végrehajtását. A 28 éves Audrey Hale magát transznemű nőként határozta meg, és korábban az iskolába járt.

A rendőrség kiderítette, hogy Hale egy piros táskával hagyta el otthonát a reggeli órákban, az anyja nem tudta, hogy abban viszi a fegyvereket majd a merénylet helyszínére. Egyelőre nincs pontos információ azzal kapcsolatban, mi volt az indítéka a transznemű támadónak. 

– közölte még a rendőrség.

Kiderült továbbá az is, hogy Hale egy volt osztálytársának percekkel a lövöldözés előtt üzenetet küldött, majd írt Averianna Pattonnak, korábbi csapattársának is, akivel sokáig kosárlabdáztak együtt. Patton elmondta, hogy gyerekkoruk óta nem volt kapcsolata az elkövetővel – írja a CNN.

– fogalmazott Averianna Patton a transznemű lövöldözőről.

Az iskolai támadó azt írta korábbi csapattársának, hogy egy nap tettének több értelme lesz, elég bizonyítékot hagyott hátra, azonban most „valami rossz fog történni”. Arra Patton nem tudott válaszolni, hogy Hale miért épp neki küldte el üzenetét. Úgy jellemezte a támadót, hogy korábban egy csendes, félénk ember volt. 

– jellemezte.

Audrey Hale egy nashville-i művészeti főiskolán végzett, tavaly szerezte meg diplomáját, részmunkaidőben egy élelmiszerboltban dolgozott, emellett szabadúszó grafikus volt. Főiskolájától két díjat is kapott korábban elismerésül. Az oktatási intézmény korábbi vezetője azt mondta, megdöbbent, mikor megtudta, ki a támadó, hiszen jó embernek, „édes kis teremtésnek” ismerte meg a korábbi hallgatóját. 

Audrey Hale hétfőn már a földszinten tüzet nyitott, majd az emelet felé vette az irányt, ahol a néhány percen belül kiérkező rendőrök lelőtték. A rendőrség kora délutáni tájékoztatása szerint a hatóság néhány perccel délelőtt negyed 11 előtt kapta bejelentést az erőszakos cselekményről, és 14 perccel később ártalmatlanná tették a tettest. A lövöldözőnél két automata-jellegű fegyvert és egy kézi lőfegyvert találtak, ami a hatóság közlése szerint megerősíti, hogy előre kitervelt támadásról volt szó.

Nyitókép: ©Anadolu Agency / Anadolu Agency via AFP

Összesen 105 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Martell 2
2023. március 29. 20:43
Az iszlám terroristákról is mindig elmondják a szomszédok, kedves, halk szavú gyerek volt, mindig udvariasan köszönt és öregeket kísért át a zebrán.
Micó
2023. március 29. 18:24
Az USA " Elit" ad agresszív mintát. Nekimennek mindenkinek . Szétküldik a bolondjaikat mindenhova. Pl.Pressmant hozzánk. Robbantanak. Északi vezeték. Háborúkat generálnak. Nem csoda ha az USA társadalom tele van dilinyósokkal, hiszen dilinyósokat választanak meg.
Micó
2023. március 29. 18:20
És ez a kretén USA akar a világnak diktálni. Arra nem képes , hogy az elmebetegjeit kiszűrje. Már szinte az egész un.elitjük ennyire hibbant A hugyos elnökükkel az élen. Gondolom ennek a nyomorultnak éveken át azt nyomták, hogy nem vagy te zakkant, te különleges vagy. Az....meg a Fehérházi elmebetegek is.
makám
2023. március 29. 17:35
"Audrey Hale egy nashville-i művészeti főiskolán végzett, tavaly szerezte meg diplomáját, részmunkaidőben egy élelmiszerboltban dolgozott, emellett szabadúszó grafikus volt." ide vezet a diplomát mindekinek. böszme nagy diákhitel, mellé szart se érő diploma.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!