Egyesíthet-e minket a klímaváltozás elleni küzdelem – kérdezte egy évvel ezelőtt valaki Jordan Petersontól a Cambridge-i Egyetemen. A kérdező a professzor egyik könyvének címére utalva megjegyezte: szerinte a klímaváltozás elleni küzdelem ma „global map of meaning”, azaz mindenki érti. (Peterson Maps of Meaning című kötete a mítoszok és vallások világát kutatja pszichológiai szempontból.)
Nem – válaszolta lakonikus tömörséggel a kanadai pszichiáter. Majd kifejtette: sokáig dolgozott az ENSZ-nek a fenntartható fejlődés területén, és beleolvasta magát a szakirodalomba. Arra jutott, hogy
„a klímaváltozás kérdésköre abszolút rémálom”.
. Mint mondta: ezen a területen nagyon nehéz elválasztani a tudományt a politikától. S ha még igazak is a radikálisabb állítások, akkor sem tudjuk igazán, mit kezdjünk a helyzettel. A klímaváltozásra vonatkozó előrejelzések szerinte nagyon megbízhatatlanok, és minél távolabbra projektálnak, annál megbízhatatlanabbak. Ha már ötven évre előre projektálunk, akkor sem tudjuk megítélni annak a hatását, amit most teszünk az ügy érdekében.
Emellett nem igazán tudjuk, mit lehetne tenni. Németország – emlékeztetett Peterson – nemrég bezárta az atomerőműveit, amelyek a zöldek fő célpontjai közt szerepeltek. Emiatt viszont újra nyitotta a szénerőműveket, s most nagyobb a széndioxid-kibocsátása, mint annak előtte.
Vagy nem kellene annyit fogyasztanunk, mint most? Lehet – mondja Peterson –, de az emberek akkor kezdenek foglalkozni a környezettel, ha ötezer dollár felett van az egy főre jutó éves GDP. Tehát lehet, hogy a megoldás az lenne, hogy
mindenkit gyorsan ki kell emelni a szegénységből, hogy érdekelje a környezetvédelem, ez viszont a fogyasztás növekedésével jár.
„Mit fogunk tenni a felmelegedéssel? Sok szerencsét hozzá, én nem látom a megoldást” – mondja a professzor. Peterson megemlítette Bjørn Lomborg dán környezetvédő tudós nevét, aki nem a zöldek megoldásait támogatja, és Petersonnak igen szimpatikus. Lomborg nyomán Peterson kifejtette: az ENSZ-nek kétszáz „milleniumi célja” van – szerinte ezek nem „célok”, hanem egy „kívánságlista”, mivel nem lehet kétszáz célt egyszerre megvalósítani, hanem sorrendet kell köztük felállítani, hogy melyik a fontosabb. Az ENSZ azonban nem priorizálja ezeket, mert ha ezt megtenné, azzal magára haragítaná a különböző célok szimpatizánsait – így viszont nem lehet a célokat megvalósítani.