Giró-Szász András szerint a kormány számára irreleváns a veszprémi választás eredménye, így nincs szükség korrekcióra. Szerinte ha ez alapján kormányozna a Fidesz, akkor a pillanatnyi politikai érdekeknek engedne, ami nem fordulhat elő a 2010 utáni Magyarországon. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint a polgári Magyarország nem csak szlogen, G. Fodor Gábor véleménye pedig csak egy vélemény a sok közül. Giró-Szász elmondta: az előző négy év arról szólt, hogy kihúzzák a gödörből az országot, a következő négy év pedig arról fog, hogy soha ne is kerüljön vissza a gödörből.
Az államtitkár szerint Orbán Viktor beszéde világossá tette, hogy mit kellett megtenni az előző, és mit kell megtenni a következő négy évben. Szerinte sajnos az a tapasztalat Magyarországon, hogy a „polgári Magyarország” által létrehozott értékek a szocialista kormányok alatt leromlanak, és helyre kell őket hozni.