Schiffer a NAV-ügyről: Elképesztő ez az egész

2013. november 12. 12:11

Évente 100 ezer forintot vehettek ki az emberek zsebéből, és erre egy ügyészségi feljelentéssel reagál a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Ez elképesztő – mondta el Schiffer András.

2013. november 12. 12:11

Schiffer András egyetértett Kálmán Olgával abban, hogy ha igazak Horváth András volt adóellenőr állításai, akkor nem egyszerűen egy kavicsról van szó a gépezetben, hanem az államot befolyásoló maffiahálózatról. Ez szerinte nagyon sajnálatos. Azt viszont már egészen elképesztőnek tartja, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium egy hétvége alatt lefolytatta a belső vizsgálatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál. Az eljárásban nem találtak semmit, sőt Horváth András ellen ügyészégi feljelentést tettek. Az LMP elnöke szerint Horváth nagyon szépen megérvelt vádakkal állt a nyilvánosság elé, és ha igaza van, akkor évi 1000 milliárd forintról van szó, ami azt jelenti, hogy minden egyes magyar ember zsebéből 100 ezer forintot húztak ki 2006 óta, és ez a folyamat felgyorsult 2010 után. 

Véleménye szerint nem az lenne a hatóság dolga, hogy megfenyegesse azt az embert, aki egy esetleges bűncselekményt feltár, valamint nem egy hétvége alatt kellene lefolytatni egy belső vizsgálatot. Schiffer elmondta, hogy még a Fidesz-KDNP-nek is az lenne a jól felfogott érdeke, hogy egy vizsgálóbizottság vizsgálja ki az ügyet. Szerinte a NAV-ot 2002-től kellene átvilágítani és átvizsgálni, ami azért szükséges, hogy kiderüljön, milyen strukturális problémák vezethettek ahhoz, hogy felmerülhetett egy ilyen mértékű csalás.

Összesen 120 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2013. november 13. 09:36
Maffiaállam,a NAV egy csavar benne,semmi meglepő...
Secnir
2013. november 13. 07:01
mindamellett a sztori annyiban hasonlít a bajai videósra, hogy megint minden érintett beszél - kivéve a rendőrséget és az ügyészséget, akik re tartozik az ügy. a videós sztoriban ők tudtak volna már az első napon rendet csinálni azzal, hogy bekasztliznak minden érintettet, és kivallatni. na ez elmaradt, azóta is kuss van, és videó készítői IS az ember szemébe röhöghetnek. most? ugyanez. kirobban egy botrány, feljelentéssel indul, mindenki vádol meg cáfol - de az ügyészség mélyen hallgat a feljelentésről és annak tartalmáról. csak nyomozni ne kelljen, inkább kiraknak még két trafipaxot.
ballada
2013. november 12. 22:01
Schiffer a NAV-ügyről konkrétan semmit nem tud de már habzó szájjal ordít hátha a pártjához tudna választókat át csábítani. Navnál a botrányhős közelébe se volt azoknak az ügyeknek amelyről rágalom hadjáratot indított. Videóhamisítás ügyhöz hasonló a nav ügy, baloldal gerjeszti felfújja az általuk előkészített rágalmakat.El kell kapni a rágalmazókat feljelenteni .
Marschalkó Lajos 2
2013. november 12. 21:38
Hej de messze majomország, ott terem majomkenyér, majomablak majomrácsán majomnótát ráz a szél. Majomtéren, majomréten majomhősök küzdenek, majomszanatóriumban sírnak majombetegek. Majomtanártól majomlány majomábécét tanul, gaz majom a majombörtönt rúgja irgalmatlanul. Megépül a majommalom, lesz sok majommajonéz, győzve győz a győzhetetlen győzedelmes majomész. Majompóznán majomkirály majomnyelven szónokol egyiké majommennyország másiké majompokol. Makákó, gorilla, csimpánz, pávián, orángután, mind majomújságot olvas majomvacsora után. Majomvacsoraemléktől zúg a majomreterát, majombakák menetelnek, jobbra át és balra át. Rémületes majomarcot vágnak majomkatonák, majomkézben majomfegyver, a majmoké a világ. Weöres Sándor Lenyűgöző
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!