„Ki vagyunk rakva, mint a cirkuszi majmok” – Babos Tímea a tenisz sötét oldaláról mesélt

Felidézte, amikor dagadt konyhalánynak nevezték.

A Schmitt lemondására nemmel szavazó Wittner Mária döntését azzal indokolta, hogy „nem hajlandó beállni az üvöltő falkába”.
Wittner Mária, a Fidesz országgyűlési képviselője egyike volt azoknak, akik nem szavazták meg a parlamentben Schmitt Pál lemondását. Wittner döntését indokolva úgy fogalmazott, „nem vagyok hajlandó beállni az üvöltő falkába”, és elmondta, felháborodott a „fiatalok” cinikus bekiabálásain. A képviselőnő Schmitt emberi és sportolói teljesítményét méltatta: véleménye szerint a volt köztársasági elnök emberséges karakterét nem befolyásolja a kirobbant botrány, ő pedig ez alapján ítélkezik.