A tájidegen BLM-szobor és társai után itt a fapados provokáció Ferencvárosban

Szivárványos, zöld-fehér, barna... szinte minden színben játszott már az a ferencvárosi pad, ami többet szerepelt a hírekben a múlt héten, mint Joe Biden. (Jó, tegyük hozzá, az amerikai elnöknél egy színváltó pad is izgalmasabb.)

Az ülőalkalmatosság látványos identitáspolitikai csatározások szín-tere lett, a ferencvárosi ultrák mellett az LMBTQ-aktivisták és a Mi Hazánk is beszállt a festékháborúba. A pad sorsa, aktuális színezete közüggyé emelkedett, címlapokat töltött meg. A végén már afféle végtelenített örkényi burleszkké vált a festék-saga, és nehéz volt elképzelni, hogy az ingerküszöböt meghaladó fordulat következzen be benne.

Lehetne természetesen elmélkedni a köztéri szimbólumok jelentőségéről, ám talán érdemes visszamenni az eseménysor gyökeréig. Baranyi Krisztina és az Amnesty International adta át büszkén a szivárványosított padot, amiről tudható volt, hogy így, ebben a formában 

Ami természetesen ellenreakciót szült, az eseményláncolat pedig ismert. A provokáció szándéka nehezen érthető félre, egyrészt a korábbi események fényében, másrészt a ferencvárosi alpolgármester jóízű nácizását tekintve. A motiváció nem is oly rejtett: egy ilyen padfestés úgyis válaszokat szül, ami remek lehetőséget ad a rasszista/fasiszta/nácikártya lobogtatására. A kilencvenes évek bevált gyakorlata ez, ami hosszabb távon egyébként a stabil kétharmadhoz és az SZDSZ összeomlásához vezetett.

Baranyi Krisztina nem először feszegeti az esztétikai határokat és a lakosság tűrőképességét, korábban a teljesen tájidegen BLM-szoborral borzolta a kedélyeket. Mélyen egyetértve azzal, hogy egy városvezető feladata aktívan részt venni a közemlékezet és a köztéri szimbólumrendszer formálásában, elfogadhatatlan, hogy e kompetenciával folyamatosan és provokatív módon éljen vissza. Márpedig ezek a lépések olyan 

E sorok írója tisztán emlékszik arra, hogy kétezereben a kincses város teleaggatott zászlóerdeje mellett a padok és a kukák is nemzeti színekben pompáztak.

A történet végét is idézzük azért fel: Funar megbukott, Kolozsvárról eltűnt az erőltetett nagyromán szimbolika, a világ rendje  helyreállt. Ahogy vélhetően Budapesten is történik, előbb vagy utóbb.