Mandoki: Az integráció a bevándorlók felelőssége
A Nyugatra „disszidált” rockzenész azt írja, mivel akkoriban egy szót sem beszélt németül, az első dolga volt, hogy minden szabad percében tanuljon németül.
Őszinte leszek.
„Őszinte leszek. Nem bírok ki még egy pedagógustüntetést. És biztos vagyok abban, hogy sokan gondolkodunk azon, mi mást lehetne tenni, ami hatékonyabb.
Gyakran elbizonytalanított a szervezők stratégiája, de a diákok forrongó dühe és bátorsága inspiráló volt, és az is, hogy a pedagógusok saját kezükbe vették a sorsukat.
Berzenkedtem azoktól a szólamoktól, hogy »az oktatás nemzeti ügy« és »európai színvonalú oktatásra van szükség«, mintha lennének olyan alkalmazottak, akiknek az ügye nem a nemzeté, és mintha az oktatásra szánt pénz nem csökkenne szerte az Unióban – lásd például a romániai pedagógussztrájkot, vagy franciaországi iskolabezárásokat, hogy csak két példát említsek.
De az öntudatra ébredés mindig üdvözlendő, a pedagógusok és a diákok pedig öntudatra ébredtek.
Az a félő, hogy Magyarország utolsó, még egyelőre szabad, de már támadás alatt álló alkalmazottai harcoltak… És vesztettek. A dolgozók megfigyelésére is eszközt teremtő státusztörvény elfogadásával nemsokára talán ők is el fognak hallgatni. Példamutató magatartásuk lehetett volna a mindent borító, első dominó, de nem lett az. Miért? Miért vagyunk egyedül?
Nem lehet eltekinteni attól, hogy ezek a tüntetések a negyedik kétharmad eljövetelének küszöbén, majd utána zajlottak, rezignációra ítélve a kritikus hangokat. Annál is inkább, mert az »alternatíva« sem tűnt meggyőzőnek.”
***
Nyitókép: MTI / Koszticsák Szilárd