Győzelemre áll Orbán Brüsszelben, ráadásul a Bizottságot nem csak Ukrajna sürgeti

Minden eszközzel a kormányfő ellen dolgozik a baloldali elit — és az idő egyre fogy.

Az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetője szerint az ukrán menekültek támogatottsága Magyarországon a legnagyobb az egész térségben.

Demkó Attila az Indexen reagált Puzsér Róbert azon felvetésére, amely szerint Magyarország oroszpárti ország lenne. Az elemző a pozsonyi GLOBSEC kutatócsoportjának friss kutatására alapozta állításait, mely alapján az ukrán menekültek támogatottsága Magyarországon a legmagasabb az egész térségben.
Az ukrán menekültek támogatottsága Magyarországon a legnagyobb az egész térségben”
– írta Demkó Attila, aki szerint míg ez a szám hazánkban 90 százalék, Romániában 64, Szlovákiában 59, Bulgáriában 52 százalék.

A másik fontos érv az, hogy melyik ország tartja a kutatás szerint Oroszországot felelősnek a háborúért. „A magyarok többsége (54 százalék) Oroszországot látja a fő felelősnek a háborúért, míg Szlovákiában és Bulgáriában ez a kisebbségi álláspont (44, illetve 40 százalék)” – fogalmazott.
Kijelentette továbbá, hogy a hazánkban igen nagy a bizalom a NATO irányába a térség más országaival összevetve. „A NATO-ba vetett bizalom (77 százalék) nagyobb nálunk, mint Litvániában (75 százalék), Romániában (73 százalék), Szlovákiában (54 százalék) vagy Bulgáriában (53 százalék)” – írta a MCC Geopolitikai Műhelyének vezetője.
Az Amerika ellenesség nálunk szintén igen alacsony, adatai szerint Szlovákiában kétszeres az Amerika-ellenesség, mint hazánkban.
– sorolta fel az érveket a szakértő.
***
Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner
