Svéd aggodalmak és amerikai rakéták

2023. június 26. 13:03

Nem csonkítjuk meg nemileg a gyerekeinket és nem csinálunk Budapestből Stockolmisztánt.

2023. június 26. 13:03
null
Deme Dániel
Deme Dániel
Magyar Nemzet

„Amíg nem engedjük be a svédeket a NATO-ba, nem kapunk HIMARS rakétákat, jelentette be a napokban James Risch amerikai republikánus szenátor egy baloldali lapban. Örült is ám a nemzetközi sajtó, jól megkapták a renitens magyarok az amerikaiaktól, mit fognak most kezdeni rakéták nélkül? Néhányunkban viszont felmerült az kérdés, hogy a szenátor úr nem téveszt-e minket össze valamelyik strandpapucsos tálibbal, akinek telemegy a tüdeje porral, ahogy áll tátott szájjal, rozsdás Kalasnyikovját szorongatva az útszélén, amikor elsuhan mellette egy rockzenétől hangos amerikai tank.

Más szóval Risch úr kicsit elkésett ezzel a fenyegetéssel. Először is azért, mert a magyar hadügy HIMARS-beszerzést illető ajánlatkérése már 2022 márciusában lejárt. Erre addig nem kaptunk választ, ügy lezárva. A svédek két hónappal később, májusban jelezték, hogy szeretnének NATO-tagok lenni, és csak tavaly decemberben lett végleg világos, hogy a magyar parlament nem veszi jó néven Stockholm »na itt írd alá« attitűdjét, miközben azok minden lehetséges alkalmat megragadnak ahhoz, hogy minket támadjanak a létező összes fórumon. Szóval visszamenőlegesen megindokolni a HIMARS visszautasítását a svéd tagság körüli hisztériával ostobaság. Nem csonkítjuk meg nemileg a gyerekeinket és nem csinálunk Budapestből Stockolmisztánt, azért nem kaptunk rakétákat Bidenéktől, szenátor úr.

Másodszor pedig azért késtek el ezzel a büntetéssel, mert már vagy fél tucat más ország is gyárt ehhez a rakétarendszerhez hasonlót, amelyek nagyon szívesen eladnak nekünk belőle olcsóbban és anélkül, hogy az iskolákban transzvécéket kelljen nyitnunk. Például a törökök ez év januárjában ezt már fel is ajánlották nekünk.”

***

***

Nyitókép: MTI/EPA/Anders Wiklund

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Odone Ricci
2023. június 26. 16:22
A svédek nem szimpatizálnak velünk, ez tény. Emiatt mi se velük, tehát eredetileg megvétóztuk a NATO-tagságukat (pedig ez nekünk nem sok vizet zavart volna, csupán felsőbbrendűsgüket akartuk ezzel megtörni. Erre fel megint kilógunk a sorból, ugyanakkor figyelembe se veszik a kisebb országok VÉTÓJOGÁT, mert megelégednek a minőségi többségi szavazással is, értsd: Németo., Franciao. Olaszo.- esetleg még Spanyolo. (ha balra szavaz megint). Ez elég punktum. A svédektől azért tanulhatunk. Kb. 35-4O ezer magyar él Svédországban, főleg Stockholmban, Malmőben és Göteborgban. Többnyire elégedettek, de svédül tudni kell és zord a klima. Mindössze 10,5 milliós ország , hasonló mint mi, vagyis nem a többszázmilliós amerika, vagy Kína, India, vagy orosz, és mégis mi mindenben ott vannak a világ élvonalában!!! Például: Volvo, Saab autóipar, Grippen hadiipar, Ericsson híradástechnika, Ikea, Spotify zenei világ szolgáltató , Hasselblad a világ legjobb fényképezőgépei, Nord hangszeripar, stb, stb, plusz a modern művészeteik, stb. felsorolni is sok, és csak annyi embertől mint mi vagyunk. -----Tőlük lehetne tanulni nekünk magyaroknak is, és lehetnénk diplomatikusabbak is a tévéhíradókban és fontos politikai fórumokon. Már a vírus alatt is sok kritika érte őket, hogy micsoda felelőtlenek, mert ők csak ajánlják a maszkot, nem teszik kötelezővé, és más ilyesmi. Aztán a végére kiderült, hogy kevesebb a halottjuk , mint itt, vagy mint máshol. Talán, mert fiatalabb társadalom a mienknél ? Lehet. Legutóbb ez a Nato csatlakozás-affér a legkellemetlenebb, mert a GRIPPENEKET éppen tőlük kapjuk.
pollip
2023. június 26. 15:20
Pressman tudja ezt? Nem biztos, mert a Pride -dal volt elfoglalva ez idő alatt.
Vakfolt
2023. június 26. 14:56
Azért nem kaptatok tavaly, mert idén nem svédezitek össze a nattót. Ez ilyen alacsony költségvetésű nyomásgyakorlás, mint a kiutasítottak, akikről nem mondták meg kik azok.
gacsat
2023. június 26. 14:55
Egyúttal gratulálunk a volt Svédországnak a 63. robbantáshoz, és a 122. lövöldözéshez félévkor. Tíz éve egy se volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!