Az elnökválasztástól eltérően az egyidejű parlamenti választás eredménye ugyanakkor döntő volt és Erdogannak kedves: az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) vezette koalíció megtartotta többségét, 322 mandátumot szerzett a 600 fős törvényhozásban. Az AKP győzelme demoralizálta az ellenzéket, és nem világos, hogy Kilicdaroglu Köztársasági Néppártja (CHP), illetve a Nemzet Szövetsége képes lesz-e újra elegendő embert az urnákhoz vinni.
Törökország és Magyarország annyiban mindenképp hasonlít egymásra, hogy mindkét államot egy olyan karizmatikus és erőskezű politikus irányítja, aki nyíltan az illiberalizmust hirdeti és nem hisz a liberális nemzetközi rendben sem. Mindkét országot éri az a vád, hogy letért a demokrácia útjáról. Magyarország esetében az Európai Parlament mondta ki, hogy nem tekinthető teljes értékű demokráciának, Törökországnak viszont még ennél is rosszabb a nemzetközi megítélése. Demokrácia nincs, de valódi választás van – jellemzően így foglalható össze, mi is ezeknek a típusú államoknak a sajátossága. Mindkét ország a NATO tagja, de sem Törökországot, sem Magyarországot nem hívták a Joe Biden amerikai elnök nagy demokrácia-csúcstalálkozójára, amelynek hivatalosan a demokráciák megerősítése és az autokráciák térnyerésének megállítása a célja.
Éppen ezért van óriási tétje a törökországi választásoknak, a nemzetközi sajtó pedig az első forduló előtt először értékelte úgy, hogy Erdogan akár meg is bukhat. A második forduló előtt már kevésbé bizakodóak azok, akik Erdogan vesztét jósolták. A törökországi választás azért is figyelemre méltó, mert sok hasonlóságot mutat a 2022-es magyarországi választással.”