Kopogtatás és egyeztetés nélkül, hirtelen belebuherálnak a választási törvénybe.
„Megint jönnek, buherálnak. Akik Petőfi kurta kocsmájában megint jöttek, legalább még kopogtattak, ha nagyobb csendet akartak. Ma nem ilyen udvarias időket élünk. Még hogy kopogtatni, pláne egyeztetni? Szerintem a szót sem ismerik. Kopogtatás és egyeztetés nélkül, csak úgy, hirtelen belebuherálnak a választási törvénybe. Ám a cél ugyanaz. Ne zúgjunk olyan nagyon, azt üzeni az uraság. Legyen a választás igazi akadálypálya. A politikai KRESZ-be kezdenek maguk is belezavarodni. A buherálás már-már öncélúnak látszik. Akad némi szerepzavar, amikor a versenybíró egyben maga is versenyző. Olyan fifikus szabályokat akar, hogy mindenki más elbizonytalanodjon, soha ne tudja, éppen mire kell edzeni.
Lehet, hogy csak ennyi a cél. Időnként jelezni kell, hogy ők az urak mindenben, a kocsma is az övék, ahogy az egész birtok. Az uraság aludni vágy, a többiek csak rohangásszanak, mint pók a falon, mindig újabb akadályokat kerülgetve. Ám a szokásosan visszaélésszerű parlamenti technika (nem lesz nyilvános plenáris vita, csak a végszavazás előtt valamicske, amikor már úgysem lehet módosítani) arra mutat, hogy valami konkrét céljuk ezen felül mégiscsak volt.
Mi persze találgatunk bőszen. Hogy és kivel akarnak kiszúrni? Mert azt már az ország fele fel sem tételezi, hogy valami észszerű, közérdekű megfontolásról van szó. Közben szinte hallom a kórust: az ellenzék ne megint a technikával foglalkozzon, az a választót nem érdekli, hanem legyen programja. Első a tartalom, aztán jön a forma. Igaz, még akkor is, ha a tartalom már jórészt kirajzolódott, bár nem feltétlenül a legjobb előadásban sikerült színpadra vinni. De ahhoz, hogy a készülő darabot a közönség is szeresse, mégiscsak tudni kell, hány színpadon, hány szereplővel lehet bemutatni. A közönséget is lebecsüljük, ha nem tudatjuk vele, mire miért számíthat. Pláne, ha nemcsak nézőnek, de aktív közreműködőnek is tekintjük.
Elsősorban arra kell válasz, miért jó a kormánynak, ha még jobban rákényszeríti az ellenzéket az együttműködésre. Ami a 10000 főnél népesebb településeken az önkormányzati választásokon most már nem csak »szinte«, hanem valóban elkerülhetetlen lesz. Eddig elég volt a körzetek több, mint felében jelöltet indítani ahhoz, hogy az adott szervezet listát is állíthasson, amellyel újabb képviselőket juttathat be a testületbe. Most már a kétharmados határt kell megugrani: a körzetek döntő többségében el kell indulni ahhoz, hogy listával is labdába rúghass. Budapesten ez azt is jelenti, hogy a kerületek kétharmadában azonos ellenzéki formációnak kell polgármestert jelölnie ahhoz, hogy listájuk is lehessen. A független indulás ideje leáldozóban: veszélyeztetheti a testületi többséget.”
Nyitókép: MTI/Kovács Attila
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Lendvai az új próféta „legnagyobb erősségét” abban látja, hogy „képes uralni a politikai napirendet, és »hitből« politizál egy kifáradt, túlosztogatott országban”. Jelentsen ez bármit is. Ungváry Zsolt írása.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
Újabb keményvonalas szocialista jelentette be, hogy Magyar Péter az ő embere a választáson, miközben a Tisza hétvégi tüntetésén véglegessé vált a baloldal összeborulás.
A jelölt személyéről szombaton döntött a szombathelyi Fidesz.
Illusztrációt mondjuk nem is keresett a bejegyzéshez.
