Ennél rosszabb hírt nem is kaphatott volna Magyar Péter: így áll most a Tisza Párt

A Tisza elnöke nem találja azt az eszközt, amivel pártja kitörhetne előző évi gödréből.

Időközi választások helyett a választási lista alapján adhatna képviselőt az a párt, amelyik addig a mandátum birtokosa volt.

A kormány átalakítaná a választási törvényt – írta meg a Magyar Nemzet. A portál cikkéből kiderül, hogy az Országgyűlés törvényalkotási bizottságához benyújtott törvénymódosító javaslat szerint időközi választás helyett a választási lista alapján adhatna képviselőt az a párt, amelyik addig a mandátum birtokosa volt – mindez pedig az önkormányzati választást megelőző egyéves időszakra vonatkozik.
A Magyar Nemzet birtokába került törvénymódosító javaslat értelmében az önkormányzati választás tavaszi időpontjához igazítaná a részletszabályokat a kormány. Emellett a már kiírt választások közül csak azokat tartják meg, ahol a kampány már elkezdődött, tehát 50 napnál kevesebb van hátra az időpontig. A módosítás kiterjed arra is, hogy tízezer főnél nagyobb településeken az egyéni körzetek legalább kétharmadában jelöltet kell állítania egy pártnak vagy pártszövetségnek, ha kompenzációs listát akar állítani.

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor