„»Ma már nyilvánvaló, hogy 2010-ben valójában egy új rendszer született, a kétharmados többség diktatúrája« – panaszolja rezignált hangon Bródy János zenész a szivárványos RTL Klubnak adott interjújában. Anyám, borogass! »A kétharmados többség diktatúrája.« Tényleg szörnyű lehet, mikor a kétharmados többség diktál, nem pedig az egyharmados kisebbség. Gondolom, a legeslegjobb az lenne, ha Bródy néhai kedvenc gyülekezete, az ötszázalékos SZDSZ pattogtathatná megint az ostort a magyarokon, mint a daliás, szemkilövetős, a rádió udvarán térdepeltetős években. S akkor Bródy újra elégedetten dőlhetne hátra karosszékében, s dudorászhatna a sárga rózsáiról.
Nem tudom, van-e bármilyen hír- és sportértéke Bródy János szellemi leépülésével foglalkozni. Talán nincs. Ez akkor ötlött föl bennem legutóbb, mikor belehallgattam valamelyik amerikai felforgatási kísérlethez (talán az SZFE-hisztihez) komponált politikai csasztuskájába. Akkor arra gondoltam: az amerikaiak jobban jártak volna, ha nem heavy metallal, hanem ezekkel a kései Bródy-számokkal vallatnak Guantánamón.
Ám az sem mellékes, hogy az RTL nevű szennykanálist nézi pár százezer honfitársunk, így egyeseket talán megtéveszthetett az obsitos dalnok szirénázása. Nincs mese, pár szót vesztegetni kell rá. Az interjúban a »kétharmados diktatúra« mellett Bródy arról is értekezett: egyre inkább beigazolódik korábbi előérzete, hogy egy olyasfajta pártállami rendszer áll vissza, amit ő már 90 előtt megélt.
Ám ha itt valóban diktatúra van és pártállam, akkor most miért nem tapsol Bródy elvtárs? Ahogyan tapsolni méltóztatott 1981-ben az elhíresült tatai Rocktanácson, ahol a pártállam kulturális vezetői, Tóth Dezső, Bors Jenő, Erdős Péter és Lendvai Ildikó eligazították a korszak vezető zenészeit. Úgy tűnt, akkoriban még jól feküdt Bródynak a pártállam – és fordítva. Belesimult, lubickolt benne. A Kádárék által tűrt, sőt támogatott Bródy-dalszövegek ugyanazt a célt szolgálták, mint Hofi »odamondogatásai«: a gőzleeresztést. Ők voltak a szelepek.