Csak Macronban bízhatunk?

2023. április 12. 15:39

Macron pedig az európai szuverenistákban találhat fontos szövetségesre.

2023. április 12. 15:39
null
Kaszab Zoltán
Vasarnap.hu

„Macron kihúzta a gyufát a nyugat-európai és amerikai mainstreamnél.

És valóban: nem elég, hogy a francia elnök von der Leyennél megértőbben viszonyult az Ukrajnával és Tajvannal kapcsolatos kínai állásponthoz, úgy tűnik, hogy Európa valódi érdekét is felismerte. Olyanokat mondott, hogy Európának nem szabad Amerika vazallusává válnia, vagy hogy ki kell maradni az olyan konfliktusokból, mint amilyen az USA és Kína között Tajvan ügyében meglévő feszültség. Macron tehát nemcsak, hogy felismerte, hanem egyértelművé is tette az európai érdeket: kereskedni mindenkivel, akivel csak lehet és nem ideológiai alapon elköteleződni egyik, vagy másik tömb mellett. Véleménye szerint Európa csak így válhat igazi entitássá, így őrizheti meg gazdasági és politikai szuverenitását. 

Persze azok számára, akiknek egyetlen feladata Európában az amerikai érdek feltétel nélküli érvényesítése, vörös posztót jelentenek Macron szavai. A francia elnök így sem Brüsszelből, sem Berlinből nem várhat támogatást, hiszen előbbi már rég elveszett, von der Leyen ténykedése pedig már csak a koronát tette fel rá. Németország pedig a Zöldek révén szintén az amerikai érdekek fogságában vergődik még akkor is, ha Olaf Scholz kancellár valószínűleg tudja, hogy nem az az európai és a német érdek, amelyet képviselnie kell. A koalíciós szorítás ugyanakkor őt is kényszerpályára helyezi. 

A kérdés tehát az, hogy Macronnak Brüsszel és Berlin nélkül is lesz-e elég ereje ahhoz, hogy érvényesítse az európai érdeket?

Ebben lehet szövetségese a nemzetközi porondon kifejezetten erős szereplőnek számító Orbán Viktor, aki a kontinens stratégiai helyzetét hasonlóan látja, mint a francia vezető. Nem véletlen, hogy nemrég Macron munkavacsorán fogadta a magyar miniszterelnököt. Hiszen most olyan időket élünk, amikor az ideológiai különbségek elmosódnak. Ebben a bizonytalan helyzetben, amikor a hosszú távú jövő,

a fennmaradás és a szuverenitás a tét, minden más különbség könnyebben háttérbe szorul.

Macron pedig az európai szuverenistákban találhat fontos szövetségesre, akik ráadásul egyre erősödnek is a kontinensen. Orbán, Morawiecki és Meloni mögé nemsokára felzárkózhatnak a finnek, akár a svédek, a bolgárok és ki tudja, hány európai ország még. Idővel pedig a szuverenitás kérdésében meglévő egység fontosabbá kell, hogy váljon annál, hogy ki hogyan áll az orosz-ukrán háborúhoz, ami sajnos komoly töréseket hozott a formálódó szuverenista szövetségben. Persze Macron és a szuverenisták sok ponton másképp képzelik el Európa és az EU jövőjét. Ahhoz azonban, hogy erről a jövőről egyáltalán az európai fővárosokban lehessen gondolkodni, vitatkozni és ne Washingtonból mondják meg, hogy mi legyen, először közösen kell kivívni és megtartani az európai szuverenitást. Macron pedig ezt felismerte. És nincs egyedül.”

***

Nyitókép: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
letsgobrandon
2023. április 12. 21:04
Nincs abban semmi , ha támogatjuk ebben az ügyben... ha LePen pártjának van esze ők sem állnak elé ... az igazi szabadságtól senkinek sem lesz baja
Kotucso
2023. április 12. 20:59
Viktor tanításai kezdenek értő fülekre találni.
Palatin
2023. április 12. 20:48
Az a baj, hogy Macron egy szivacsember, ha megnyomkodják kimegy belöle a lényeg. A németek ellen nem tud semmit keresztülvinni. A német-holland-belga-svéd tömb kemény dió. A keleti tagállamokkal kellene egy új belsö magot létrehoznia, de azok se tartják öt sokra.
taminol
2023. április 12. 18:52
benne inkább ne
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!