A Gyurcsány-dilemma

Hosszú, aktuálpolitikai elemzésnek álcázott okfejtésben panaszolja fel az ellenzék siralmas helyzetét Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője. Diagnózisának két sarokpontja van: egyrészt a Fidesz rosszul reagált az elmúlt egy év kihívásaira, másrészt a baloldal megújulása nem történt meg.

Az első állításban nem nehéz észrevenni a balliberális média vágyvezérelt sóhaját: a kormány tévmanőverei ellenére még mindig nem (értsd: most sem) bukott meg, az ellenzék nem tudott valamirevaló tőkét kovácsolni a vélt mélyrepülésből, és Brüsszel rosszallása sem alakult vágyott beavatkozássá. Tegyük hozzá: sovány vigasz lehet az EU-s pénzek fölötti kötélhúzás.

A felrótt vádpontokkal vitatkozni felesleges, az alternatív valóságértelmezés nem vitaalap. Annyit azért érdemes elgondolni, hogy más színezetű kormányzás esetén a háborús infláció, az energiaárak emelkedése milyen hatást gyakorolna a közhangulatra. És azt is, hogy

amikor Hódmezővásárhely önjelölt Messiása már a kampányidőszakban hadba küldte volna a magyar katonákat. (Vagy ha elfogadjuk a pontatlan fogalmazás narratíváját, akkor milyen diplomáciai érzékkel nyilatkozna kormányfőként egy ennyire érzékeny témában...)

Az ellenzéki vérfrissítésének elmaradásán sopánkodó kritikának ugyanakkor van valóságalapja. A kispártokról, a karaktervesztett Jobbikról, a haloványzöld LMP-ről vagy az újramaszkírozott Párbeszédről kár is szót ejteni. Az egyszázalékos párttemető körüli szédelgés nem újdonság.

Érdekesebb a DK helyzete, ugyanis

Gyurcsány Ferenc célja eléggé egyértelmű, ahogy arra már mi is rámutattunk, minden lépése az ellenzéki főhatalom megszerzésére irányul. Kezdve azzal, hogy az összefogásba ímmel-ámmal álltak csak, bele egészen addig, hogy a Momentummal nyílt szkanderezéssé fajult a fővárosi alpolgármester-jelölés. Közben pedig a DK komótosan, ám kérlelhetetlenül vadássza le az ellenzék többi pártjának helyi figuráit. Az újpesti Déri Tibor kimozgatását leszámítva nagy trófeájuk eddig nem volt, ám az idő jelen állás szerint nekik dolgozik. 

A DK gravitációs teret alakít ki, és minél nagyobb tömegben húzza magához a baloldal másod- és harmadvonalát, annál inkább vonzóvá válik a hezitáló, remény- és státuszvesztett ellenzéki politikusoknak. Ha ez a tendencia folytatódik, Gyurcsányék teljesen új tárgyalási feltételekkel kényszeríthetik asztalhoz a baloldal töredezett pártjait.

Márpedig jövőre önkormányzati és EU-s választások jönnek: míg előbbi valós forráselosztást jelenthet, utóbbi az ellenzéki erősorrendet vési kőbe.

Az önkormányzati pozíciók létszükségletet jelentenek, így az elcsigázott káderek az erő irányába húznak. E folyamatot pedig csak a Momentum állíthatja meg, Donáth Anna reaktiválása is ebben az irányba mutat. Kérdés persze, hogy a Dobrev-Donáth dichotómia mennyire vonzó a megújulásra vágyó (?) ellenzéki szavazóknak, és mennyire sorakoznak fel egyikük mögé éles helyzetben.

Amíg ez nem tisztázódik, lehet beszélni a kormány vélt negatív teljesítményéről, ám ez valós szavazatokká csak akkor konvertálódhat, ha az ellenzék megoldja a Gyurcsány-dilemmát. De ezt már tizenhárom éve nem sikerül.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd