Jól jelzi egyébként a momentumos belső nyilvánosság kiéhezettségét, hogy a rendezvényen bemelegítő három politikus, Gelencsér Ferenc, Soproni Tamás és Kerpel-Fronius Gábor szereplését udvarias taps kísérte (jó lehet így elnöknek lenni), míg Donáth Annát érezhetően nagyobb felhajtás övezte. Az elsősorban befelé irányuló, bizalmas tónust imitáló beszéd a megerősítésre koncentrált, a visszatérés öröméről szólt, ugyanakkor
szokatlanul élesen üzent a baloldal többi „erejének”.
Le kell szállnunk az ellenzéki vonatról – keményített be Donáth Anna, és kitért arra is, hogy teljesen más politikára van szükség, mint amit az egykori összefogás 2010 óta művel. Önjelölt megváltókat is emlegetett, ami helyett a munka fontosságát hangoztatta. Ezek a kitételek még értelmezhetőek kollektív ellenzékdorgálásnak, azonban a következő mondatok már egyértelmű hadüzenetnek tekinthetőek:
„Ha egy politikus csodát ígér, ne higgyetek neki! (...) Aki ma ellenzéki szereplőként azonnali nagy eredményeket ígér, az nem őszinte veletek. Az pedig, aki a magyar kormány idő előtti leváltását ígéri, az hazudik. Reggel, délben meg este.”
Donáth Anna kétségtelenül Gyurcsány Ferencnek üzent, ami új motívumot jelent az országos vonalvezetésben. Eddig csupán lokális csatamezőkön állt bele a DK-s párharcba a Momentum, most azonban ez fő narratíva lehet. Hol vagyunk már a visszafogott, konfliktuskerülő attitűdtől?