Ellentmondás

2023. március 27. 12:15

Ezen tények tudatában könnyebben megérthető, mi a baja a magyar kormánynak a svéd NATO-csatlakozással.

2023. március 27. 12:15
Rónay Tamás
Rónay Tamás
Népszava

„Amikor a tavalyi svéd parlamenti választáson a jobboldal csak úgy tudott kormányt alakítani, hogy a populista Svéd Demokraták (SD) szavazataira volt utalva, a magyar kormány előtt felcsillant a remény, végre komoly szövetségesre tehet szert az Unióban. A szélsőséges SD ugyanis több tekintetben hasonlít a Fideszre, többek között euroszkepticizmusa és az unalomig ismételt »nemzeti szuverenitás« előtérbe helyezése miatt.

A populista pártnak erős kapcsolatai vannak a Fidesszel. Nemzetközi ügyekben illetékes titkára, Kent Ekeroth, aki 2017-ben köszönetet mondott Orbán Viktornak, mint a »világ első számú vezetőjének«, egy ideig Magyarországon élt, miután egy hazájában napvilágra került videóból kiderült, milyen erőszakos cselekményekre képes. De a párt elnöke is kedveli miniszterelnökünket, Jimmie Akesson 2018-ban azt mondta, Orbán Viktort részesítené előnyben Angela Merkel helyett. Később kritikusabb volt ugyan a magyar kabinettel kapcsolatban, de ezen tények tudatában könnyebben megérthető, mi a baja a magyar kormánynak a svéd NATO-csatlakozással: az, hogy Stockholm a jobboldali Ulf Kristersson miniszterelnökké választása után sem lett megengedőbb az Orbán kabinettel kapcsolatban. A kormányfő korábban többször élesen kikelt a magyar vezetés ellen a jogállamiság megsértése, illetve - 2022-ben - amiatt, hogy nem csatlakozott Ukrajna támogatásához.

Elvileg persze Kristersson kormányt bíráló kijelentéseinek nincs köze ahhoz, hogy Svédország NATO-csatlakozását még mindig nem hagytuk jóvá. Elvégre maga a magyar kormányfő szögezte le tavaly novemberben Sanna Marin finn kormányfőnek írt levelében, hogy Magyarország nem köti össze az uniós források ügyét az észak-atlanti szövetséghez való csatlakozással. Ezért is volt meglepő Orbán Balázs, a magyar kormányfő politikai igazgatójának bejegyzése, amelyből az derült ki, hogy a fideszes politikusok nagyon is összekötik egymással a két dolgot. Még szerencse, hogy – amint ezt a svéd csatlakozás ratifikálásának halogatása is mutatja – miniszterelnökünk teljesen másként vélekedik erről…”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Igazszó
2023. március 27. 19:27
Ez felesleges szarhabosítás. A vétótlan köpcös geci csicska bármit megszavaz és a sameszai is megszavaznak bármit. Ha jön a parancs, a svédek is tagok lesznek, majd változatlan szenvedéllyel rugdoshatnak bennünket immár a natoban is, nem csak az eu-ban. De ez a gyáva csicskák sorsa, amóta a világ világ: mindegy mit tesznek ,vagy sem, mindig csicskalángos a jutalom érte.
zakar zoltán béla
2023. március 27. 18:51
Oknyomozó szikratávirdász et.
Horst_Tappert
2023. március 27. 16:47
Te, rónay... 1997.11.16. Mi jut eszedbe erről a dátumról? Bizony, aznap volt népszavazás a NATO csatlakozásról. Ok, kevesebb, mint 50% volt a részvétel, de volt egy népszavazás. Akkor most meséld el, hogy mi lett az eredménye a svéd- és a finn népszavazásnak! Mert azt ugye nem feltételezhetjük, hogy olyan autokrata rendszerekkel van dolgunk, ahol a kormányok diktátum jelleggel közlik a néppel, hogy márpedig ilyen-olyan szervezetekhez csatlakozik az ország, de erről nem kérdezik meg a népet...
amca
2023. március 27. 16:35
Kobi fejű. Gondolom a hugyagyad nem érti. Talán a 2000 pld.os.Népszarha. Koldulj öcsi, többre mész.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!