Ez lett a norma. Veszélyes, erős, néhol sziporkázó válogatott lettünk.
A '90-es években, még kisgyerekként Sztoicskov és Romario duója miatt váltam véresszájú Barcelona drukkerré, és itt Sztoicskovon a hangsúly.
– ezeknek miért van Sztoicskovuk, Balakovuk? Nekünk miért nincs?
Ugyanígy búslakodtunk aztán a szomszédaink, a románok, a szlovákok, az osztrákok, a szlovének, a horvátok aranykorán – miközben nekik drukkoltunk és szerettük őket. És közben: nekünk miért nincsen valamire való csapatunk, miért nincsenek klasszisaink?
Bizonyos értelemben erről szólt az elmúlt harminc évünk. Miért nincsen egy tökös válogatottja, lehetőleg klasszisokkal, egy olyan országnak, amelyik a siker morzsáit is hetvenezer szurkolóval ünnepli a lelátókon, tízezrekkel a körúton, milliókkal a nappalikban? Miért nincsen egy igazi piros-fehér-zöld csapata annak az országnak, amelyik megérdemli?
Most röviden annyi történt, hogy
Újra hatvanötezren mentünk, mint a franciák, az angolok, a németek és nagyjából mindenki ellen: gyerekek, családok, ultrák és kevésbé ultrák. Mintha nemzetközi döntőket játszanánk, újra meg újra.
Ez lett a norma. Veszélyes, erős európai felső-középcsapat lettünk, akik meg tudják verni az angolokat (kétszer), a németeket – és szépen lassan mindenkit elkapunk, akit lehetséges. Már a középcsapatok ellen is megy, ami új mérföldkő: eddig az oroszlán bajszát cibáltuk, vagy éppen kitéptük (lásd 0:4), de a mi szintünk, a kisoroszlánok szintje rendre kifogott rajtunk. És most?
Ezt sokszor magunk sem akarjuk elhinni, tehát annyi a dolgunk, hogy nézzünk a táblára.
Igen, tudom, hogy majd Montenegró meg Szerbia...de az aktuális valóságot azért nem árt rögzíteni: iskolajátékkal küldtük haza a bolgárokat, akiknek az edzője szerint a magyar modell egy követendő példa. Kicsit sem hiszem, hogy udvariaskodott, inkább ő is a táblára nézett. (És tanulmányozta pár meccsünket, mondjuk pont az angolok, a németek vagy a franciák ellen.)
Szoboszlai szabadrúgásgólja, közelről
Veszélyes csapat a magyar válogatott, mert a pályán is tizenketten vannak, pontosan eggyel többen, mint az ellenfél: erre utalt a csodálatos, fényjátékba varázsolt élőkép a meccs elején. Telt ház, több mint 60 ezer ember Bulgária ellen, nulla fokban, viharos szélben – amit ehhez hozzá lehet tenni, azt Szoboszlaiék hozzá is tették.
A szünetben fölhívott a gyerekkori barátom, aki másik szektorba kapott jegyet: ventilláltuk a lózungokat, de valójában annyit akartunk egymásnak elmondani, hogy
Hogy korábban kibotorkált az imádott, komplexusos csapatunk a gyepre és nem úgy játszott, ahogy elképzeltük. Most kimennek a gyepre, és pontosan úgy játszanak, vagy kicsit jobban. Megérkeztünk az álmainkba. „Az milyen volt, amikor Szoboszlai ütemből megkerülte a bolgár védőt?”
Fölöttem a lelátón egyetemisták ültek, fiúk-lányok vegyesen. Amikor én voltam egyetemista, arról szólt a történet, hogy melyik nagycsapat fog megalázni minket az aktuális tétmeccsen, illetve odaérünk-e az aktuális csoport harmadik, negyedik helyére. Most ezek a srácok a szünetben fölkerekedtek és a poén kedvéért fejenként három (!) sört vettek a jéghideg második félidőre: minden gól egyet ért.
Nyitókép: Ádám Martin gólöröme (fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
Igor Bišćan szerint a spanyoloknak minden eszközük megvan ahhoz, hogy megszerezzék a magyar válogatott csapatkapitányát.
Nem megy a Puskás Arénában.
Nem férnek a bőrükbe.
Nekünk a vb fog hiányozni, a vb-nek a magyarok.
Továbbra is „giccses szarnak” tartod a Nélküledet, és továbbra is úgy gondolod, hogy náci tetkós, randalírozó, „elborult neandervölgyiek” alkotják a Carpathian Brigade vezette magyar szurkolótábort.
Az Európai Bizottság elnöke újabb pénzeket próbál kicsikarni a tagállamokból Ukrajna számára – mindezt Zelenszkijék legnagyobb korrupciós botrányával egy időben.
Arról, hogy azok, akik nem kérnek a Fideszből, a Tiszára szavaznak.
