Így csavarta az ujja köré Orbán Viktor a komplett baloldalt

2023. március 05. 12:09

 Gyurcsány évet értékelt, majd Orbán Viktor megmutatta, hogy ezt a műfajt hogyan is kell igazán profin művelni.

2023. március 05. 12:09
null
Felhévizy Félix
Magyar Nemzet

„Felhévizy nem igazán szereti telet, sokkal inkább a nyár a kedvenc évszaka. Ilyenkor március elején már kézzelfogható közelségbe kerül a tavasz és lassacskán búcsút inthetünk a fránya hidegnek is. Az év első két hónapja egyáltalán nem volt csendes időszak, hiszen nagyon komoly történések rázták fel a közéletet, akár a diákjával szexuális kapcsolatot létesítő pedagógiai asszisztens vérlázító esetére, akár a budapesti Eötvös-gimnázium körüli korrupciós botrányra gondolunk.

 Gyurcsány évet értékelt, majd Orbán Viktor megmutatta, hogy ezt a műfajt hogyan is kell igazán profin művelni: zseniális, tűpontos beszédével gyakorlatilag elindította közéleti szempontból is a 2023-as évet. Most hétfőn azonban a politikai élet hivatalosan is elstartolt, hiszen elkezdődött az Országgyűlés tavaszi ülésszaka. Félix nagyon szereti ezeket az alkalmakat, hiszen ilyenkor Orbán Viktor napirend előtt felszólal, az ellenzéki frakciók pedig megpróbálják ízekre szedni a mondandóját. De a hírlapíró igazi kedvence az a rész, amikor a miniszterelnök válaszol a baloldali képviselők gonosz, nagyfokú tájékozatlanságról tanúskodó hozzászólásaira.”

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Hoppá: a Tisza legszűkebb vezetése olyan információhoz jutott, ami nagy hatással lesz az áprilisi választásokra

Hoppá: a Tisza legszűkebb vezetése olyan információhoz jutott, ami nagy hatással lesz az áprilisi választásokra
Tovább a cikkhezchevron

***

Nyitókép: Mátrai Dávid

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2023. március 06. 13:14
A magyar balodal húsdarálóba való. Magyarország rossz hírét a világban a gyurcsányisták keltik, az ö hazugságaikat fogadja el a Nyugat igazságként. Azért fogadják el a gyurcsány féle rágalmakat igazságként, mert elképzelni sem tudják azt, hogy lehet bármely országnak olyan pártja, amelyik a saját hazáját legszívesebben a teljes összeomlásban látná, hogy ök aztán a romok alól, patkányként elöbújva, átvehessék a hatalmat. Egész Európában nincs ilyen aljas belsö ellenzéknek csúfolt hazaáruló gaz banda, mint Magyarországon. Más országokban az ellenzék is az ország érdekeiért dolgozik, Magyarországon viszon a gyurcsányisták mindent megtesznek a magyar érdekek ellen. Az ország fejlesztése, gazdagítása nemcsak a kormány feldata, hanem az ellenzéké is. Gyurcsány a kormányt és vele a magyarokat az ellenségének tartja. Az ö galád áskálódása sok-sok millárdba kerül az országnak. A DK tevékenységét illetöen igencsak elgondolkodtató, hogy a gyurcsányista ellenzék állandó támadásai, rágalmai, hazugságai nemcsak óriási gazdasági károkat okoznak az országnak, hanem -, amire nem gondolunk -, a DK hecchadjárata, lázítása, hazug áskálódásai JELENTÖS MÉRTÉKBEN RONTJÁK A KÖZHANGULATOT, FOKOZZÁK AZ ORSZÁGBAN AZ EMBEREK ÁLTALÁNOS BELSÖ NYUGTALANSÁGÁT ÉS EZZEL AZ AGRESSZÍV POTENCIÁLT IS. A DK ORSZÁGOS STRESSZ-ÁLLAPOTOT IDÉZ ELÖ. Ennek az az indirekt következménye, hogy statisztikailag több durvaság, több büntett, több aggresszó, több baleset és akár több gyikosság, söt rendörök ellen is több támadás fordul elö az országban, amit érzékelünk nap mint nap. A DK egy felforgató szervezet. Én nagyon javasolnám, hogy a kormány konzultáljon (inzenzívebben) társadalom-pszichológusokkal is. Nem szabad mindig és kizárólag csak a gazdasági kérdésekre koncentrálni, a társadalmat meg kell védeni az ideológiai kártevöktöl, zavarkeltöktöl is. Gyurcsány egy fertözö góc, aki a gonoszság vírusait még korszakhatárokon is képes átcsempészni. Ez az ember egy idegen test a magyar társadalomban, olyan mint egy lenyelt méregkapszula. Sokszor felvetödik a kérdés, hogy a gyurcsányista ellenzék miért olyan vadul ellenséges, észszerütlen, hazug, magyargyülölö. Erre a válasz sokkal egyszerübb, mint gondolnánk. Azért, mert egy olyan embert aki ezekkel a negativ tulajdonságokat nem rendelkezik, azt nem lehetne megkülönbözteni a Fidesz politikusaitól. Márpedig az ellenzék legfontosabb ismertetöjegye, hogy, - akárhogy is, de -, más. Nekik másnak kell lenni, különben nincs létjogosultságuk. Ellenzéki csak az lehet, aki mást akar, mint a kormány. Aki viszont mást akar mint a kormány, az csak hazugságokra, észszerütlenségekre tud építkezni, mert az ésszerü, szükséges, hasznos dolgok a kormány által már mind lefedettek. Egy kicsit sarkitva azt lehet mondani, hogy egy nagyon jó kormánynak csak egy nagyon rossz ellenzéke lehet, mert a "jó" dolgoknak már van gazdája, maradnek a "rossz" dolgok, amiböl válogatni lehet. Ezt teszi a DK is. A BALLIBSI ELLENZÉK CSAK ÚGY TUD ORBÁN ELLEN KÜZDENI, HA A RACIONALITÁS ELLEN KÜZD. Ez megmagyarázza azt, hogy miért olyanok, amilyenek.
Válasz erre
0
0
Krupp Skya
2023. március 06. 12:40
Orbán Viktor nem tudja a komplett baloldalt az ujja köré csavarni, mert a baloldal nem komplett.
Válasz erre
0
0
FeketeFehér
2023. március 05. 16:47
Miután Donáth Anna hétfőn végrehajtókat küldött a Mediaworksre és a TV2-re, az Origo nagy nehezen - a kiszabott határidőn túl - közzétette a bocsánatkérést, amire a bíróság kötelezte.
Válasz erre
0
1
FeketeFehér
2023. március 05. 16:41
A Felhévizy Félix álnéven írogató fideszes pöcs az több, mint kínos. :))))
Válasz erre
1
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!