A háborús pszichózis ott törik meg először, ahol a legkevésbé van rá pénz – és ahol a legjobban ismerik az oroszokat.
Elszigetelődés. Kóstolgatjuk ezt a szót már egynéhány éve, a háború kitörte óta pedig különösen: ez az a keserű érzés, amikor az ember szíve mélyéből vall egy szerinte helyes politikát, csak éppen petrezselymet árul vele.
Persze furcsa egy dolog ez, mert békepárti kis túlzással a komplett globális dél, a Balkán, a türk és arab világ, Kína, Latin-Amerika – csak épp a mi világunk, Európa, az USA, és persze Oroszország nem békepárti. S mivel a mi házszámunk itt van, otthonunk, egzisztenciánk és sorsunk Európa, ez az elszigetelődéshez már épp elég.
Az elszigetelődés keserűsége itt is marad velünk, amíg a háború végét nem leli, mert a békepárti politika egyrészt jó, másrészt minden alternatívája szörnyű, harmadrészt óriási mértékű demokratikus legitimációja van. Messze túlmutat ez a Fidesz-táboron:
Épp ezért nincs is annál nagyobb dopaminsokk ma egy külügyeket kémlelő magyarnak, mint amikor csak eladunk egy-egy szál petrezselymet. Mikor valaki felismeri a békepárti magyar politika erényét, és mindenféle árral (meg bérrel – bocs) dacolva velünk egy álláspontra helyezkedik.
Szóljanak tehát ezek a sorok a lőszert nem szállító Bulgária dicséretéről.
Azon Bulgáriáéról, amelynél erősebben kevés ország kezdte ezt a háborút: Kiril Petkov akkori miniszterelnök ingatag szivárványkoalíciója a fegyverszállításokat vehemensen ellenző közvélemény és saját koalíciós partnerük tájékoztatása nélkül, teljes titokban fedezte tavaly április és augusztus között az ukrán hadsereg lőszerigényének harmadát és dízeligényének negyven százalékát, ráadásul áprilisban egyik napról a másikra felhagyott az orosz gázimporttal, mert nem volt hajlandó átállni az úgynevezett „rubelfizetésre”.
S hiába állt mindezek mögött Petkov miniszterelnök szilárd meggyőződése, hogy ezzel „a történelem jó oldalára” vonszolja majd át számos zegében-zugában kifejezetten oroszpárti hazáját, hiába lehet ezer meg ezer morális indokot felsorakoztatni a megtámadott megsegítése mellett, ez az adott pillanatban a demokrácia megcsúfolása volt.
Amiért a bolgár közvélemény könyörtelenül elégtételt is vett:
háborús politikáját a továbbiakban nem kormányról, hanem 25 százalékos pártszövetségének élén viheti, Bulgária pedig áprilisban két év alatt ötödszörre választ majd új parlamentet. Ja, és nézegetheti elégedetten gazdaságának helyzetét, amely úgy volt képes mindössze 3,4 százalékot nőni a tavalyi évben, hogy az európai helyreállítási pénzeknek ő volt az egyik fő kedvezményezettje. Ehhez képest produkált Lengyelország és Magyarország nulla uniós pénzzel 4,8 és 4,6 százalékos növekedést.
Innen indult tehát Bulgária a béketáborba, puttonyában kiábrándító gazdasági eredményekkel és egy gigantikus titkos fegyverszállítással. Innen szép fordulni igazán.
És innen jutottunk el oda, hogy Rumen Radev bolgár elnök, az ország jelenleg egyetlen, demokratikus legitimációval bíró vezetője a múlt heti uniós csúcs előtt bejelentette: országára az Ukrajnának való közös lőszerszállításban ne számítsanak. Radev korábban is igyekezett ellenpontozni Petkovékat a háború ügyében, például nem írta alá a közép-európai köztársasági elnökök azon közös nyilatkozatát a fegyverszállítások növeléséről, amit a baloldali sajtó szerint egyedül Novák Katalin nem írt alá. De az, hogy Radev most egy gyakorlati ügyben is átvitte akaratát, világosan jelzi:
A helyzet ugyanis az, hogy a háborús pszichózis ott törik meg a legelőször, ahol a legkevésbé van rá pénz – és ahol a legjobban ismerik az oroszokat. Márpedig Bulgáriában, ahol a lakosság harmada beszél oroszul, pont eléggé ismerik őket ahhoz, hogy különösebb kedvük ne legyen velük újra háborúzni. Az pedig nem meglepő, hogy az Európai Unió legszegényebb országában a pénz is elfogyott az európai-orosz gazdasági háború finanszírozására.
Nem ígérek semmi optimistát, nem képzelek bele a bolgár fordulatba fényes hosszútávú tendenciákat. Nem mondom azt, hogy a békepárt lassan győzni fog majd akár Nyugat-Európában, amelynek bőven van még miből háborúznia, akár azon közép-európai barátainknál,
De azt mondom, hogy ha Bulgáriában a népakarattal való totális szembepolitizálásnak 180 fokos politikai fordulat lett a vége, akkor Szlovákiából, Romániából, Olaszországból és Horvátországból nem botorság reménykedve várni egy-két hasonló apró jelet.
Mindez csepp lesz csak a tengerben, és a nagy magyar háborús elszigeteltségen sokat nem fog oldani. De néha jól esik egy kis meglepetés, és egy-két kritikus ponton is átsegíthet minket. Éljen Bulgária!
A nyitóképen: a rilai kolostor Bulgáriában (fotó: Christian Kober / Robert Harding Premium / robertharding via AFP)
Kedden Luxemburgban az Európai Unió Bírósága előtt megkezdődött a gyermekvédelmi törvény tárgyalása. Az ügyről Rodrigo Ballestert, az MCC Európai Tanulmányok Műhelyének a vezetőjét kérdeztük.
A politikus szerint az EU és Magyarország érdekeivel is ellentétes lenne egy gazdasági hidegháború.
Magyarország még október 22-én kérte az Európai Parlamentet, hogy vonja vissza az olasz képviselő mentelmi jogát.
Már azt is tudjuk, mikorra várható az ítélet.
Az EU Observer oldalán megjelent véleménycikk azt állítja, hogy a gyerekvédelmi törvény „erőszakos homofób hullámot” indított el a kontinensen.
A német zöldpárti EP-képviselőt erősen megviseli a magyar uniós elnökség.
„Az agresszív akciók eszkalációja esetén szintén határozott és tükörválaszt fogunk adni” – üzente az orosz elnök.
A támadás után az orosz és ukrán vezetők eltérő verziókat adtak elő a fegyverek típusáról és hatásáról.
